Ez már a harmadik kötet, amit V. Grimalditól olvastam és ez is tetszett, nagyon. Nem fogok áradozni, pedig megérdemelné... olyan érzéseket fogalmazott meg, amik bennem is tomboltak, tombolnak a mai napig, olyan gondolatokat ír le, melyek bennem is megszülettek, megszületnek, olyan élethelyzeteket melyeket átéltem, átélek...
Az első könyvét kb egy éve olvastam, a gyászról szólt, éppen gyászoltam... a második a nehéz családi helyzetekről, ez pedig mindig aktuális... a harmadik az elengedésről, az anyai megfelelésről (nem kicsit az önvádról), és én - mintegy véletlenül - a második elengedés fázisában vagyok, újra szinkronban a történettel.
Megérintett a gyengédsége, megint, amivel a témához nyúlt, ahogyan utat mutat a feldolgozásra, -hoz, -ban, stb. és csendben ráeszméltem, hogy én sem dolgoztam fel a gyerekeim születése körüli traumákat (sajnos a mieink erősen traumásak voltak...), könnyek között kacarászva ismertem rá az érzésekre amik a gyerekekkel kézenfogva születtek, de leginkább akkor döbbentem meg, amikor a könyv végén a köszönetnyilvánításoknál világossá vált, ami végig ott motoszkált belül, hogy ilyet saját tapasztalatok nélkül nem tud írni az ember lánya, az valóban úgy is van... csak happy end nélkül...
Úgy érzem ez a könyv nekem jobbat tett, mint bárhány pszichológus, függetlenül attól, hogy amikor kellett volna nem jutottam el szakemberhez (meg azóta sem soha), hogy mit tehetnék azért, hogy ne érezzem magamat semmilyen szempontból kevesebbnek, selejtesnek, ne mardosson az önvád, amikkel huszon-sokéve már megbízható utitársak vagyunk... (tudom, hogy az útitárs hosszú ú, de letojom).
Szóval ez a könyv az én besorolásom szerint megint csak nem a szórakoztató irodalom kategóriájába tartozik, hanem a felszabadítós-lelkizős-gurumentes-lélekbúvárkodáséba, azaz a sima szórakoztató irodalomtól sokkal messzebb van, kb, mint Makó Jeruzsálemtől.
És akkor egy kicsit a történetről is, ne csak az én ömlengésemről:
A történet két síkon indul el, az egyik vonal Lili, akinek a tervezettektől eltérően két hónappal korábban születik meg első gyermeke és Élise, aki 50 évesen második gyermekét engedi ki a családi fészekből. Mindkettő elengedés, mindkettőben egyedül áll a főszereplő, hiába a barátok, a családtagok, Lili férje (Élise ugyanis egyedülálló), a belső harcainkban mindig magunk vagyunk, egyedül. Mindketten elengedni kényszerülnek, lehetőleg harc nélkül, fájdalom nélkül, reménykedve, hogy minden jól alakul/jóra fordul. Nagyon finoman jelennek meg a segítő/katalizáló szereplők, egy csipetnyi humorral fűszerezve, hatalmas nagy szívvel és szeretettel ölelve át a történetet.
Nincs benne olyan rész, amire azt mondanám (mint az első két könyvben sem volt), hogy túlzó, erőltetett, nem oda illő, vagy felesleges lenne, sőt még inkább azt érzem most, az olvasás befejezése után 2 órával, hogy még többet szeretnék tudni róluk, még jobban megismerni őket, még több részletet, és egyáltalán: hogyan éltek tovább...?
A könyv végére a két történet összeér, bár ez már kb a második bejegyzésnél egyértelmű, hogy így lesz, meglepőbben, mint azt végig várjuk, és megrázóbban is, :-).
10/10
És akkor jöjjön a hivatalos fülszöveg:
Lili kisbabája jóval korábban születik meg, mint várták, és amilyen picike, annyira nagy figyelmet követel magának. Lili nem így képzelte el a nagy találkozást a lányával, de ezen nincs sok ideje töprengeni, mert a féltő gondoskodás és szüntelen aggodalom minden gondolatát leköti. Egészen addig, míg észre nem veszi, hogy újdonsült örömeivel és félelmeivel nincs egyedül a koraszülöttosztályon. Élise úgy érzi, kiüresedett az élete, miután felnőtt gyerekei kirepültek a családi fészekből. A lánya Londonban, a fia Párizsban él, neki pedig Bordeaux-ban kell boldogulnia gyerekei örökségével, egy bolond kutyával. Hogy hasznossá tegye felszabadult energiáit, Élise új kihívások elé állítja magát. Ha az élet citrommal kínál, hogyan csinálj belőle limonádét? Pofonegyszerű: öntsd fel sok érzelemmel, keverj bele némi empátiát és egy hangyányi nyitottságot, bolondítsd meg egy csipetnyi drámával, végül adj hozzá jó adag humort, és alaposan keverd össze az egészet! Virginie Grimaldi ismét a rá jellemző humorral és pontossággal fűzi hősei történetének fonalát. Olyan pillanatokról mesél, amelyek fenekestül forgatják fel az életünket. Olyan meghatározó találkozásokról, amelyek fordítanak a sorsunkon. És olyan erős érzelmekről, amelyek mindent elsöpörnek, ami az útjukba kerül.
