Pam Jenoff: Elvesztek Párizsban

De Nos, ... és ez majdnem egyenértékű a hááát-as kezdésekkel. 

El lehetett olvasni, lehetett szurkolni a szereplőknek, elment vele az idő, de különösebben nem hagyott mély nyomot. Iszonyú lassan indult... 100 oldal után még mindig csak toporogtunk a semmiben. Felteszem az írónő amerikai, mert rengeteg ismétlés, szájbarágás volt a könyvben végig, meg jó sok felületesség. Lehet, hogy a II. Világháborúról már mindent elmondtak, vagy az írónő nem mélyedt el különösebben a korban, nem végzett elég mély aknamunkát, de úgy éreztem végig, hogy neki sem volt túl sok köze ehhez a történethez, pontatlanság hegyek, sőt bődült ellentmondások voltak végig, pl: a hdírobbantás során Marie lassan, hogy ne keltsen feltűnést elindul a hídon a túlpart felé. Egy sorral később már őrülten rohan a félelemtől ugyanazon a hídon, emiatt aztán sajnos nekem sem volt hozzá sokkal több közöm. 

Közepes történet, közepesen megírva, közepes pontért:

5/10

 A hivatalos fülszöveg:

1946, Manhattan: Grace Healey egy hétköznap reggel munkába igyekezvén átvág a New York-i Grand Central pályaudvar nagycsarnokán, és belebotlik egy gazdátlan bőröndbe. Kíváncsiságtól hajtva belekukkant, és egy borítéknyi fényképet talál benne. A tucatnyi női portré annyira megragadja, hogy a csomagot zsebre vágva sietve visszatuszkolja a bőröndöt a pad alá, és már szalad is a dolgára.

Hamarosan megtudja, hogy a bőrönd tulajdonosa Eleanor Trigg volt, aki a második világháború alatt az angol titkosszolgálatnál női ügynökök hálózatát szervezte. Az ügynöknőket a megszállt Európában vetették be futárként és rádiósként, közülük azonban tizenketten soha nem tértek haza, sorsukat homály fedi. Grace megpróbálja felgöngyölíteni ezeknek a nőknek a történetét. Nyomozása egy Marie nevű ifjú anyához vezet, aki veszélyes franciaországi küldetése során a barátság, hűség és árulás útvesztőjében maga is kis híján odaveszett.

Pam Jenoff regénye a második világháborúban tevékenykedő női titkos ügynökök köreibe repíti az olvasót. A valós eseményekre épülő történetben feltárul előttünk ezeknek a merész és hősies nőknek a háborúban betöltött fontos szerepe, miközben a szerző magával ragadóan mesél bátorságról, testvériségről és a legnagyobb vészben tanúsított túlélő erőről is.

Calendar girls - Felül semmi

 Tetszett. Attól pedig pláne, hogy valós eseményeket dolgoz fel. Ilyen tökös csajnak kellene lennünk mindannyiunknak! Úgy érzem, sehol nem volt sok, sehol nem volt kevés; ott jöttek az izgi részek, ahol lankadt a film, ott jöttek a feloldások, ahol már túl sok volt a feszültség; kellemesen hullámozva vitt végig a történeten. Tetszett! (és Julie Watersnek mindent elhiszek, azt is, amikor Annie Clark, azt is, amikor Rosie, a Mama miaból, azt is amikor Mrs. Weasley a Harry Potterből, vagy Mrs Austen a Jane Austen magánéletéből és még sorolhatnánk... ő az a zseniális mellékszereplő, aki nélkül a főszereplő nem tudna nagyot domborítani)

9/10

 Chris és Annie, minden különbözőségük dacára, a legjobb barátnők. Békés és gondtalan kisvárosi életükre azonban árnyék vetül, amikor Annie férje leukémiában meghal.
Chris, a helyi Women's Institute aktív tagjaként pénzgyűjtő akcióra ösztönzi társait a városi kórház javára. Ötlete látszólag hagyományos: készítsenek el egy naptárat, minden hónaphoz egy nő fényképével, klasszikus nőegyleti tevékenység közben, mint például a befőzés vagy a virágkötés. Valóban szokványosnak hangzik, de az ötlet rejt egy szokatlan részletet is: az asszonyok meztelenül szerepelnek a képeken. Ezzel egy csapásra a címlapokra kerülnek, hollywood-i népszerűsítő körútjuk során talk showkban lépnek fel és magazinok címlapjaira kerülnek. A nagy felhajtás és csillogás azonban Chris és Annie barátságát is próbára teszi. 

Good lier - A hazugság művészete

 Hmmm... A film háromnegyedéig elég lassan, apránként építkezik. Annyira lassan, hoyg már nem csak súrolja az unalmas kategóriát... eleve a történet, hogy egy 70-es korú férfi abból él, hogy másokat forgat ki a pénzéből, elsősorban gyanútlan idős asszonyokat, de benne van előre megrendezett üzleti csalásokban is, valószínűleg az értékrendem miatt olyan mértékben felforgatta a gyomromat, hogy elég nagy szenvedés volt nézni... azután amikor amikor kiderül (ami nagyjából a film ötödik perce magasságában már gyanítható), hogy az utolsó áldozata nem is annyira ártatlan, oktalan bárányka, pénzzel jó vastagon kitömve, hanem maga a bosszúálló angyal... olyan felesleges volt :-(. Olyan felesleges volt két-egyébként briliáns színészt egy ilyen ízetlen történetben meghurcolni...

Felesleges volt egy 60 éves bosszút szuttyongatni még egy kicsit, felesleges volt belekeverni a második világháborút, hogy még jóval nagyobb legyen a borzalmak sora, felesleges volt a személyiséglopás vonal, felesleges volt a becsapott üzleti partner meggyilkolása, szóval minden sarokpont tulajdonképpen felesleges volt a filmben.

Helen Mirrennek és Ian McKellennek is kell fizetnie a saját számlái, őket legalább ezzel részben fel tudom magamban menteni, de sok mindent nem adott nekem ez a film... akkor inkább a bugyuta vígjátékok!

3/10

A hivatásos művész, Roy Courtnay alig hiszi el szerencséjét, amikor online megismerkedik az özvegy Betty McLeish-sel. Roy és Betty lassan közel kerülnek egymáshoz, és a férfi legnagyobb meglepetésére elkezd törődni a nővel. A szimpla flört így alakul át Roy életének legeseménydúsabb kötéltáncává.

 

 

 

 

 

 

Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok

Rendhagyó módon jöjjön először a hivatalos fülszöveg:

 A Rizsporos hétköznapok első részében a 18-19. századi dámák budoárjait és szalonjait jártuk be, divat- és sminktitkaik után kutatva. Ebben a kötetben egyfelől annak a kérdésnek járunk utána, hogy a modern kor találmányai és vívmányai előtt miféle megoldásokat és praktikákat ötlöttek ki a történelmi idők asszonyai a mindennapjaik kisebb-nagyobb problémáira.

Ily módon fény derül például arra, miként oldották meg a nők annak idején azokat a bizonyos "nehéz napokat", hogyan mostak és szárítottak hajat a szintetikus samponok és a hajszárítók megjelenése előtt, de megtudhatjuk azt is, miként zajlott a középkorban egy nagymosás.

Másrészt a nők, női lét örömeit, fájdalmait és kihívásait is kitárgyaljuk ebben a gazdagon illusztrált kiadványban. Jegyesség és gyermekszülés, házasság és özvegység témája is napirendre kerül, de olyan érdekességeket is érintünk, miként viszonyultak egykor a "szingliség"-hez, de boncolgatunk olyan, egykoron gondosan titkolt kérdéseket is, mint a fogamzásgátlás vagy épp a leszbikus szerelem.

Budai Lotti öt éve elindított Rizsporos hétköznapok elnevezésű blogját tízezrek olvassák, és a blog Facebook-oldalát több mint 12 000-en követik nap mint nap. Az ott megjelenő tartalmak kiegészítése és újragondolása ez az impozáns, szemet gyönyörködtető kiadvány, amely már a sorozat második kötete. A szerző korábban megjelent romantikus történelmi kalandregényei a garancia, hogy ezt a témát is szórakoztató formában tárja az olvasók elé. 

És akkor jövök én: 

Nem tudom mit vártam, a blogból kiindulva - ahol többnyire szép ruhák, alkalmi viseletek jelennek meg időről időre - valami pozitívat vártam... ehelyett egy felületes áttekintő kötetet kaptam, ami szerintem kicsit pesszimistára, de legalábbis túlságosan objektívre sikeredett. Ha az űrből érkezett idegen lennék és ezt a könyvet kapnám először a kezembe, azt hiszem sírva menekülnék a Földről -főleg, ha nőnemű űrlény lennék-, és látatlanban is úgy érezném ez a bolygó megérett a pusztulásra. Pusztításra már nincs is szükség, mert ezek úgy is elpusztítják magukat. Is. meg minden mást is.

Szép kivitelű, ám tartalmát tekintve vitatható színvonalú könyv. A nők helyzetének, megítélésének  történelmi áttekintése (a teljesség igénye nélkül, de azt is úgy, hogy lehetőleg negatív végkicsengése legyen az egyes korok és témák bemutatásának) az emberiség hajnalától kezdve egészen az XX. század első harmadáig; felvonulnak a görög és római filozófusok, megismerhetjük milyen keveset is gondoltak a női nemről, majd folytatódik a középkori kiszolgáltatottsággal, a boszorkányüldözéssel a középpontban; az iparosodás korának bemutatásával, hogyan változtak a női szerepek, a nők munkavállalása és bérezése, az egyre növekvő kiszolgáltatottság, a nemi erőszak, stb... szóval a konklúzió: nőnek lenni szar! Szar volt, most is az és a könyv alapján ez változni sem fog egyhamar... többet vártam.

Mert bár ha a puszta tényeket nézem egy bizonyos fokig igazat adok Budai Lottinak: nőnek lenni nem könnyű! Sőt sokszor elnézem a szűk családom  többi tagját, akik mind férfiak és érzem én is az egyenlőtlenséget, érzem, hogy a mérleg nyelve merre mutat, de ez van, ebből kell kihozni a legtöbbet és ezt az életet, amit jelenleg női bőrben kell végigcsinálni, magamon látom, hogy lehet úgy is, hogy az ember élvezi! Persze morgunk, de közben szeretünk és minket is szeretnek, jókat nevetünk és természetesen legjobbakat a teremtés koronáin, akik a valóságban egy töviskoszorúra hajaznak leginkább... Igaz én nem éltem át egy háborút sem (már ha a jelenlegi gazdasági diktatúrát nem érzem annak), egyetlen éhínséget sem, egészséges vagyok, relatíve épelméjű is, tanulhattam, szorgalommal tudok valamennyire érvényesülni is és nem kell olyan dolgokat tennem amikért szembeköphetném magamat, nem tepernek le hetente részeg disznók a kocsma melletti sikátorban sem és bár nekem is megvannak a magam problémáim, amiket rám mért az élet, a sors, vagy akár maga a JóIsten (és ezeket vagy megoldom a tőlem telhető legnagyobb igyekezettel, vagy csak panaszkodva fetrengek a szerencsétlenség érzésének langy mocsarában), de még tudok bizakodva nézni a holnapokra és bizakodva nekimenni a kihívásoknak.

Egy szó, mint száz: ez a könyv nem nekem szólt.

5/10

 

 

Megyeri Judit: Rózsakői rejtélyek 2 - Csontvázak a szekrényben

 Hááát... (és amikor háttal kezdem, az ugye nem jelent jót...), elolvastam a második Rózsakői-t is, de félek a harmadikat már nem fogom. Mint minden második rész, ez is gyengébb volt az elsőnél, sőt, azt hiszem színvonalában messze alatta marad - bár ez hosszabb, rejtélyesebb, bonyolultabb és véresebb is volt (feleslegesen), mint az első (meg több volt benne a párkapcsolati nyűglődés -már-már unalmas is volt-, illetve ez sem szűkölködött a jó részletesen megírt ki-mit-hova szakaszoktól, amik megintcsak totálisan feleslegesek voltak, viszont legalább jó sok volt belőle :-( ), szóval, azt hiszem Megyeri Juditból ennyi elég is volt. Valóigaz, hogy élénk a fantáziája, talán túlságosan is, pörgős, cselekményes krimit rittyentett megint elénk (ennek mondjuk ki lehetett találni a végét, legalábbis annyit, hogy ki a gyilkos, ha már a gyilkosság okát nem), de a szereplők egyre irreálisabbak, egyre kevésbé szerethetők, kissé unalmas figurák lettek. 

Összességében nem tetszett.

5/10

És akkor a hivatalos fülszöveg:

Ha a legmocskosabb titkod napvilágra kerül, a következmények beláthatatlanok...

Alex azt hitte, nem tartogat semmilyen meglepetést a jövő. Ugyanaz a munka az apja cégénél, ugyanazok az arcok a bulikban, ugyanolyan nők az ágyában. Aztán előkerül a lánya, akiről eddig nem is tudott, és a mindennapjai fenekestől felfordulnak. Apává kell válnia, de fogalma sincs, hogyan csinálja, ráadásul valaki nyilvánosságra akarja hozni a múltja legsötétebb foltját, amivel romba döntheti az egész életét.

Liza azt hitte, jó ötlet Rózsakő közelébe költözni. Így legalább a barátnője, Flóra mellett lehet, akit nemrég majdnem megölt egy őrült gyilkos. Állást vállal a szomszéd város gimnáziumában, közben görcsösen igyekszik bizonyítani, hogy nincs szüksége komoly kapcsolatra, és semmit sem jelent neki Alex meg a hónapokkal korábban együtt töltött éjszakájuk. A férfi zsarolója azonban mindent összezavar.

Alex és Liza folyton hajba kapnak, izzik körülöttük a levegő, mégis együtt kell kideríteniük, mi áll a fenyegetések mögött. Szimpla zsarolás vagy valami jóval több? Egyre közeledik a halloween, ám a csontvázak nemcsak ünnepi díszként szolgálnak, hanem egymás után potyognak ki a szekrényből...

Látogass el Rózsakőre egy újabb izgalmas kalandra, és nyomozz együtt a szereplőkkel! 

Tolvaly Ferenc - Zsolnay-kód

Nem ment, belebuktam :-(... Ritkán adom fel, de ezt feladtam... a 100. oldal környékéig bírtam, de szégyen ide, vagy oda... belebuktam.

Hivatalos fülszöveg:

A pécsi Zsolnay család titka csaknem százötven éve foglalkoztatja a közvéleményt, és nem véletlenül. A Zsolnay azon kevés, 19. századi vidéki polgári családok egyike, amelyek ma is közismertek Magyarországon. Kivételes személyiségek sora alkotta e családot, és e karakterek szerencsés módon erősítették egymást, így tudtak dacolni azzal a nem kevés kihívással, amelyet a 19. és 20. századi történelem tartogatott számukra. Tolvaly Ferenc történelmi dokumentumokon alapuló, lenyűgöző regénye a titok nyomába ered: mivel magyarázható a Zsolnayak sikere, hogyan tudtak létrehozni világszínvonalú értéket úgy, hogy a feltételek közel sem voltak adottak? A titok megfejtése a családtagok személyiségében rejlik, e személyiségeket pedig az olvasó a gyáralapító lányának, Mattyasovszky-Zsolnay Teréznek igen személyes hangú naplóin keresztül ismerheti meg. A regény így egyszerre család- és gyártörténet, illetve egy belső utazás, Teréz belső lélekútjának magával ragadó története.

 

Megyeri Judit: Rózskői rejtélyek 1. rész - Holttest az Ambróziában

Csak krimikedvelőknek!

 Összességében jó volt. Nem volt mélyenszántó irodalmi alkotás, de mivel kedvelem a krimiket (igaz azokat jobban kedvelem, amikben lehet agyalgatni, együtt nyomozni a főhőssel), elég jól elszórakoztam vele. Pörgős cselekmény, hihető érzelmek-érzések, emberi megnyilvánulások, kiszámítható viselkedések, semmi nagy megdöbbenés, semmi nagy meglepetés. És akkor jöjjön ami nem tetszett: nekem semennyire nem hiányoztak a szex-jelenetek, sőt, határozottan nem tetszettek a ki-mikor-mit-hova részletes leírások, sőt az meg méginkább nem, hogy a férfi testrészeket rendre obszcén szavakkal illette az írónő... ha már a női testet relatíve kultúráltan körbe tudta írni, vehette volna a fáradtságot a férfi testhez is és magához a vágy és beteljesülésének leíráshoz is. Ez határozottan nem tetszett, továbbmegyek: a történet szempontjából teljesen felesleges is volt, főleg ilyen prózaian, naturálisan, mikor éppen az egész eseménysor különlegességét szerette volna hangsúlyozni vele, hiszen pont valami eleve elrendelt, őszinte szerelem megszületését sugallja végig.

Előre olvastam el az előzmény novellákat, amik valóban elég jól előkészítik a regényt (bár ha jól tudom utólag születtek)

Ami nekem hiányzott az előzményből, hogy az amerikából hazaszármazott főhős hogyan lett magánnyomozó? Enyhén sántított így a történet, hiszen Ben életéből így kiesik kb 5-6 év a 18-26 éves kora között; én valahogy kevésnek érzem, hogy ezt az időt ivással-nőzéssel-lumpolással töltötte, miközben hű társa a lumpolásban, Alex, elvégzett egy egyetemet és a családi vállalkozásban dolgozott, míg ő, aki a komolyabb, megbízhatóbb, érzékenyebb, lelkiismeretesebb, stb, szóval ő csak ivott, drogozott és néha józanodott... de mindegy is a múlt, a jelen a lényeg. Most ő történet Grál-lovagja, aki titkon minden lány vágyálma: a magas, csinos, okos, jó megérzésekkel rendelkező, erős, érzelmes-kalandor, harci-Marci, aki szembemegy a pisztolyos  banditával is, hogy megmentse élete nagy szerelmét... és persze Camarro-val jár, ha éppen van pénze megtankolni. Ugye, hogy kicsit irreális a pasi, de mégis boldogan hisszük el: van remény, létezik még a fehér holló...! :-)

A női főhőst könnyebb megenni - együttérezni, azonosulni pedig már az előzménykönyv során sikerült vele. Flóra (akit mindig rózsaillat leng körbe) félárva, okos, érzékeny, neki elvei vannak és szigorúan az elvei mentén mozog, mégha bele is pusztul. Flóra óvatosan dugja ki a lábujjhegyét a komfortzónáján határán túlra és baromira meglepődik, amikor hipp-hopp kívül találja magát, benne a legnagyobb kvászban... de szépen helytáll - bizonyítja ezt az, hogy azért a végére csak sikerül életben maradnia, sőt meg sem sérül és elnyeri a fehér herceget szőke lovon, vagy a vörös (félig ír) herceget Camarro-n... szóval az őszinte nagy szerelmet

És akkor ott vannak még a katalizátrok: Alex és Liza, akik a megfelelő pillanatokban belépnek és kilépnek a történetbe, történetből, mintegy oldandó a feszültséget, vagy éppen megfeszítendő a húrokat.

Olyan igazi amerikás-feelingű, lövöldözős, rossz-jófiús, királylányos, szuperromantikus, kalandregényes, nem-titkoljuk-el-mi-történik-az-ágyban-hátha-bejön-valakinek, klasszikus felépítésű krimi.

Így ahogy írok róla, sok ponton tudnék belekötni főleg a szereplőkbe (kicsit a történetbe is), de nem akarok (pedig tudjátok, hogy általában akarok), jó ez így, ahogy van, :-). Hát irodalmi Nobel-díjas biztosan nem lesz, de azért 7 pontot adok neki, azt a 3-t a szereplők kidolgozatlansága és a szex-jelenetek oda nem illő volta miatt veszem el.

ui.: utána néztem a magánnyomozói engedély kiadás szabályainak ... hát ... könnyebb ma Magyarországon magánnyomozóirodát nyitni, mint trafikot. Nem kér képzettséget, elég egy érettségi, mivel a képességek megléte szubjektív ezért úgy néz ki, mindenkinek áll a lehetőség :-)! Mégcsak komolyabb pszichológiai vizsgálat sincs. Közepes laboreredmény és érettségi bizonyítvány kell hozzá, a tánciskolai bizonyítvány már előny!

ui2.: Gyűlölöm azt a szót, hogy smárolás, főleg ha 16 éven felüliekről van szó, akik gyötrően mély érzelmekkel viseltetnek egymás iránt. Smárolni a 14 évesek szoktak a suli-bulin, a sötét folyosón, mintegy gyakorlásképpen; amikor az érzelmek elárasztanak és szívünk-lelkünk benne van, az már csók.

7/10

És akkor a hivatalos fülszöveg:

  Amikor azzal az emberrel kell összefognod, akitől legjobb lenne távol tartani magad, a következmények beláthatatlanok...
Flóra házassága romokban, és a katasztrófát azzal tetézi, hogy a munkahelyén is felmond. Valóságos megváltás, mikor az apja hazahívja Rózsakőre, hogy távollétében felügyelje a családi kávézót, az Ambróziát. Ám néhány nap a békés kisvárosban, és Flóra élete ismét fenekestül felfordul. Holttestre bukkan az Ambróziában, és kénytelen a helyi magánnyomozó, Ben segítségét kérni, pedig semmi szüksége egy újabb megbízhatatlan nőcsábászra.
Ben élete egykor a bulizás és a nők körül forgott, de kimászott a gödörből, megnyitotta magánnyomozó irodáját. Most mégsem úgy mennek a dolgok, ahogy eltervezte. Nem válogathat a megbízások között, pedig Flórát jobb lenne messzire elkerülnie. Közös nyomozásba kezdenek, ami egyre váratlanabb fordulatokat vesz, a kalandok során pedig csak egymásra és kissé bolondos barátaikra számíthatnak.
Sikerül ép bőrrel megoldaniuk a rejtélyt, ami Rózsakő legmagasabb szintjeire is felgyűrűzik? És vajon hová vezet az egymás iránt érzett szenvedélyük, amit egyre nehezebben tudnak kordában tartani?

 

Bauer Barbara: Kétszáz éves szerelem

 Romantikus könyv. Olyan nyaralós. Megint egy kis történelemmel, időutazással misztikummal fűszerezve, kicsit bebonyolítva, hogy az olvasó teljesen elvesszen a sűrű sötét erdőben, ahonnan azután majd a végkifejlet során az írónő mindent bevilágító, gyantásan sercegő fáklyával kivezeti nevetve.

 Ez a könyv a bábák világára nyit ajtót, illetve a boszorkányok, a boszorkányság témakörét súrolja, kapirgálja meg annak felszínét, természetesen a magyarországi boszorkányüldözés (vélt, vagy valós) tényein keresztül.

És persze végig ott feszíti a történet húrját a titok, a beteljesületlen szerelem és a múlt feloldása: a boldog végkifejlet, mely mindent beteljesít ésfelold.

Ebben a könyvben is megmaradunk a jóízlés határain belül (ami a mai könyvpiacon már-már ritkaságnak számít, :-( ), a szerelmesek ebben a könyvben is hosszan (mintegy 241 oldalon) csak vergődnek, kerülgetik egymást, bevallják, majd letagadják saját érzéseiket-vonzalmukat, boldogok és szomorúak, elkeseredettek és izgatottak, szóval ebben a könyvben is megvan a lüktetés ami egy percre sem ül le, nem engedi megpihenni az olvasót, (és igaz, hogy nem erőszakosan, durván), unszol arra, hogy faljuk fel a könyvet, most azonnal, az egészet és még az olvasás után sem hagy békén, foglalkoztat (igaz nem túl sokáig, szóval nem egy olyan erős könyv, ami után egy hétig nem tudunk újat kezdeni): mi történhetett velük azután, hiszen Rózával együtt dobbant a szívünk végig, nekünk is fájt ami neki, fogtuk a kezét mikor máglyára vonták, szakadt meg a szívünk a leégett házban...

Jól ír Bauer Barbara, nekem legalábbis bejön. Tetszik, hogy nem erőszakos, nem ömleng, nem malackodik - illetve nem malackodtatja a hőseit - történeteket mesél; hol sok részletet ad elénk, hol kevesebbet, éppen csak annyit, hogy ki akarjuk találni a megoldást, de ahhoz nem eleget, hogy meg is történhessen. Belefűz történelmi tényeket, valós részleteket, de nem annyit, hogy unalmas értekezéssé fajuljon a könyv; feltételezi, hogy ezeket a dolgokat a suliban megtanultuk, megtisztel azzal, hogy feltételezi, általános műveltségünk eléri azt a szintet, ami egy értő olvasótól elvárható.

Nem fényezem, jó volt. Ez is.

10/10

 

És akkor a hivatalos fülszöveg:

Szentirmai Róza egy isten háta mögötti faluban él fiával, a tizenegy éves Janóval. Családjában a bábamesterség anyáról lányára szálló tudomány - őt is szívesen hívják, ha gyermek érkezik a házhoz. De ismer gyógyírt a női test és lélek minden bajára, kezében van a csábítás és a testi örömök fokozására szolgáló csodaszerek titka, ahogy az összetört szívek balzsama is, férfinak, nőnek egyaránt. A faluban az a szóbeszéd járja, hogy tudása nem e világi: felmenői között boszorkány is akadt. Úgy látszik, csak a saját életét nem tudja egyenesbe hozni, az egyetlen férfi, akit valaha szeretett, gyűlöli.Egy napon Rózát furcsa, valóságosnak tűnő álomból ébresztik. Míg álmában máglyára vetették, a valóságban a háza ég le. Bár fiával sértetlenül megmenekülnek, hamuvá és porrá lett életükből semmi más nem marad, csak egy bordó, bőrkötéses könyv - egy hosszú évszázadokat átfogó napló, mely a semmiből került elő, benne egy üzenettel. Róza késztetést érez, hogy beleírjon egy kérdést a bordó könyvbe, melyre megdöbbentő módon válasz érkezik. Válasz - kétszáz évvel korábbról. Róza kíváncsian ered útnak, hogy megtudja, ki írhatta a sorokat. Miközben az árvíz után újjászülető Szeged utcáit járja a könyvvel a kezében, egyre többet tud meg egy olyan világról, amelynek már a nyomai is csak az emlékezetben élnek. A könyv sorai az egykori Boszorkányszigetre vezetik, ahol a fák és gyomok között meghallja a múlt suttogását, a talpa alatt pedig megérzi az egykori máglyák hamujának perzselő érintését.BAUER BARBARA új regénye egy évszázadokon átívelő, mágikus szerelem története, melyben párhuzamosan elevenedik meg a híres szegedi boszorkányperek sötét időszaka és a két világháború közötti Magyarország falusi valósága. A nagy kérdések - hogy mit jelent nőnek lenni, mi kell a boldogsághoz, mi vezet az igaz szerelemhez - talán minden korban ugyanazok. Egy azonban biztos: férfi kell hozzá, mégpedig az igazi!

 

 

 

 

 

Virginie Grimaldi: Csillagfényes utazás

 Az első könyv, amit V. Grimalditól olvastam (Merci Nagyik!) nagyon tetszett. Furcsa, hogy más is érez, gondol, lát, észrevesz olyat, mint én, mást is olyan érzelmek gyötörnek, mint engem,  hasonlóképpen élnek meg helyzeteket. Furcsa volt, hogy visszaköszöntek a papírról a saját gondolataim, félelmeim, görcseim... 

Kicsit félve vágtam bele ebbe a könyvbe, félve a csalódástól, hogy összeomlik az első könyv élménye és megint csak a csalódás marad, hogy egy újabb egy-könyves írót sodort elém az élet. És meg kell, hogy mondjam, az első 20 oldal igazolni látszott minden félelmemet, de később rájöttem, hogy csak annyira áteresztettem magamon a történetet, hogy kicsit mélyebben éltem bele magamat a kétségbeesésbe, mint kellett volna. Mert kétségbeejtő helyzetből indul főhősünk.

Anna egyedül álló anya, aki harcol, küzd az életben maradásért, az éppen széthullóban lévő családjáért, a lányiért és talán kicsit saját magáért is, teljesen eladósodva - annyira, hogy már a végrehajtó jár a nyakára - és ebben az amúgy is vesztett helyzetben még a munkáját is elveszti. Összecsapnak a hullámok. Ez volt az a pont ahol kis híján letettem... ez már sok volt...

Annának két lánya van, Chloé 18 éves és Lily 12. Ők Anna mindene. Chloé éppen azt tervezi, hogy kihagyja az érettségit és elmegy dolgozni, pénzt keresni, hogy Annának segítsen. Lilynek eközben az iskolában egy gonosz ikerpárral van állandó konfliktusa, ami megkeseríti az életét.

Anna kétségbeejtő helyzetében egyetlen fénysugár, hogy annyi végkielégítést kap, amiből ha szűken is, de ki tudná fizetni az adósságokat, ám Anna úgy dönt, inkább elutazik a lányokkal északra, Skandináviába egy lakóautóval, vállalva az út minden kényelmetlenségét, viszontagságát és veszélyét azért, hogy a szeretett nagypapa hamvait méltóképpen juttassa el a sarkkörön túlra. És itt már érezzük is, hogy van a háttérben valami amiről eddig nem volt szó - mert ki az az idióta, aki ebben a helyzetben inkább menekül, mintsem szembeforduljon a problémákkal, bajokkal -, tehát ott készülődik a háttérben a NAGY TITOK, aminek a megoldásáról, vagy feloldásáról fog szólni a könyv.

Szeretem a naplószerűen megírt könyveket, ez a könyv pedig annyival csavartabb egy normál napló beosztású könyvnél, hogy a három családtag felváltva mesél: Anna mesél, Chloé blogot ír, Lily pedig naplót. Jó volt, ahogy a három főszereplő 3 eltérő nézőpontból látja a helyzetet, az eseményeket, és három féleképpen reagálják is le azt, mindenki életkorának, tapasztalatának megfelelően, és az is tetszett, hogy olykor a legifjabb látja a lényeget, míg a többieket elvakít a körülmények erdeje.

Egyszerűen nagyon jó volt, :-)

10/10

Hivatalos fülszöveg:

Mit tesz egy teljesen eladósodott, harminchét éves, kétgyerekes pincérnő, ha elveszíti a munkáját, de végkielégítésként egy nagyobb összeghez jut? Kifizeti a tartozásait, hogy megmentse a lakását, és keres egy új állást? Anna, aki mindig is biztonsági játékos volt, erre készül, ám valami azt súgja neki, hogy ez a legrosszabb, amit tehet. Hiszen a sok munka miatt évek óta alig látja a lányait, a tizenhét éves Chloét és a tizenkét éves Lilyt, akik küszködnek az iskolával, a szerelemmel, és mind anyjuktól, mind egymástól eltávolodtak. Márpedig Annának semmi sem fontosabb a gyerekeinél. Ezért mindenki legnagyobb döbbenetére úgy dönt, hogy kölcsönkéri apja új lakóautóját, és hármasban nekivágnak, hogy körbeutazzák Skandináviát. A gyerekek meg vannak róla győződve, hogy anyjuknak "elgurult a gyógyszere", ám ahogy telik az idő, az Annában beállt változás rájuk is hatni kezd. Az északi fénnyel, fjordokkal, erdőkkel és kalandokkal teli úton új barátok, új élmények és új érzések várják őket, amelyeknek tükrében hátrahagyott életük is egészen más színben tűnik fel.
A Csillagfényes utazás finom humorral mesél a bátorságról és a feltétel nélküli szeretetről. Megmelenget, elgondolkoztat, és reményt nyújt akkor is, ha körülöttünk olyan hideg szelek fújnak, akár az északi sarkkörön.

 

                                    

Virginie Grimaldi: Merci, Nagyik!

 Régen tetszett könyv ennyire! Sírtam, nevettem ahol kellett, volt, hogy egész fejezetet bőgtem végig jólesően. A könyv első fele egy lélekboncolgatás, úgy éreztem a történet csak valami másodlagos dolog, nem is az a lényeg, hanem éppen csak kiegészít/elfed egy pszichológiai lélekboncolgató, halállal, elmúlással, félemekkel, görcsökkel meg miegymással foglalkozó értekezést, de talán éppen ezért - még jobban elkezdett tetszeni. azután a második félben átvette a vezetést a történet, a regény és a végére kirakós azon darabkái, amik miatt irreálisnak tűnt az egész (mit keres egy 30-as pszichológus lány az öregek otthonában, illetve ezt még értem, de valahogy mégsem voltak a dolgok a helyükön),  szóval az összes részlet bebillent és nagy happyend lett belőle. És mégsem éreztem nyálasnak... (na jó, egy kicsit igen, de annyira tetszett, hogy ennyi belefért bőven. Elvégre néha az élet is tud nyálas lenni, nem? :-) 

10/10

                                         

 

Julie, a 31 éves pszichológus, több családi tragédia és egy szakítás után a vidéki idősek otthonába menekül... dolgozni, gyógyulni? Majd a végén kiderül. Nem szereti az öregeket, de kapóra jön neki az állás ahhoz, hogy 8 hónapra (mindössze ennyire szól a szerződése) eltűnjön a világ és a maradék családja szeme elől. Próbál beilleszkedni, amit a kisöregek hol megkönnyítenek, hol megnehezítenek (néhol szivatással), de végülis csak összekopnak, összeszoknak, Julie zaklatott lelkében pedig elkezdenek oldódni a görcsök... 

Érdekes volt belelátni egy - mégha csak kitalált lélekbe is -, hogy mit okoz másban a gyász, a veszteség, hogyan lehet, vagy nem lehet feldolgozni, kell-e feldolgozni, vagy majd idő... 

Maximálisan el tudtam merülni Julie fájdalmában, éreztem az érzéseit, (vagy a feldolgozatlan sajátjaimat?), a reményeit, a fájdalmát, az örömét, még sötéttől való félelmét is! Totálisan beszippantott. Ajánlom azoknak akik szeretik a kicsit lelkizős, nyavalygós könyveket. De azért alapvetően optimisták!

És akkor a fülszöveg:

Julia, a harmincas évei elején járó pszichológus nehéz időszakon megy keresztül. Egy hirtelen ötlettől vezérelve feladja addigi életét, és állást vállal egy vidéki idősek otthonában. Mikor megérkezik új munkahelyére, kábé annyira hisz a boldogságban, mint a Mikulásban, és ami még rosszabb, már a beköltözése napján rádöbben, hogy egyáltalán nem rajong az idősekért. Ám ahogy telnek a napok, hetek, rájön, hogy az otthon lakóitól bizony sokat tanulhat. Pedig nehéz elképzelni, hogy visszatérhet az ember életkedve a tréfamester bácsik, álmodozó nénik és az összetört szívű kollégák között. Julia mégis kezdi úgy érezni, talán mégsem átok, hogy éppen itt kötött ki. Ráadásul a szerelem is szívesen bukkan fel ott, ahol a legkevésbé várják.

Ez a fanyar humorú francia regény olyanokról szól, akiknek van mit mesélniük az életről. No és olyanokról is, akiknek még meg kell írniuk a saját meséjüket. Felemelő, megható, vicces és emberséges. Igazi örömód

Szabó István: Szerelmesfilm

 

 Hatalmas kedvenc... mióta is... lassan ezer éve...Pénteken este ment talán a királyi tv-ben, és egészen az elején futottam bele, ezért hát ott is ragadtam a TV előtt. Olyan jó volt újra látni; annyira szeretek mindent ami Szabó István kezéből kerül ki,  szeretem a képeit, a gondolkodásmódját, ahogyan kibomlik a történet a filmvásznon, szépen lassan épülve fel, egyáltalán szeretem a történetmesélését, a filmjeit. És hát Halász Judit és Bálint András nélkül el sem tudom képzelni ezt a történetet, annyira jó páros (nem tudom, hogy ők szerették-e a szerepeikt, de remélem igen). És a gyerek szereplők... ők is zseniálisak.

Olyan furcsa volt újra azokat a belvárosi utcákat látni ahol felnőttem (a film 1970 jött ki), látni azokat a belövéseket a házfalakon, amik még a 80-90-es években is ott voltak, amiknek a látványát annyira megszoktam gyerekkoromban, hogy szinte már természetes volt, hogy ott vannak; eszembe sem jutottak azok  borzalmak, amik nyomott hagytak mind a város, mind  házak történetén... Én egy olyan házban nőttem fel, ahol a kapu feletti erkély leszakadt még a háborúban, de az sem kizárt, hogy 56-ban; a 90-es években történt felújításig a meggörbült betonvasak lógtak a falból...

Afilmről is kicsit: Jancsi és Kata együtt nőnek fel a háború végétől. Együtt menekülnek az óvóhelyre, azt  kis ételt, ami adódik megosztják, összevesznek, kibékülnek, mint a testvérek. Ám ahogyan múlnak évek ez a barátság vonzalommá alakul, összetartozássá, szerelemmé, ami 56-tal szakad meg, amikoris Kata Párizsba megy, Jancsi pedig marad...

10 év múlva Jancsi meglátogatja Katát  Párizsban és már a készülődés során, később pedig a vonatúton végig újraéli a Katával töltött gyermek és szerelmes éveket. Bár az együtt töltött napok alatt ott tudják szinte folytatni, ahol megszakadt kapcsolatuk, mégsem maradnak együtt. Szomorkás, keserédes történet, mint a legtöbb (szinte mindegyik) Szabó István történet, és mégis olyan jó.

10/10

Aeronauták

 

 Én megkajáltam rendesen, nekem tetszett. Eleve Eddie Redmayne-nek elhiszünk mindent, azt is ha Göthe Salamander, (Legendás állatok és megfigyelésük - Harry Potter előzmény film) azt is ha Einar Wegener / Lili Elbe (Dán lány), azt is ha William Stafford (A másik Boleyn lány), sőt Stephen Hawkingként is hibátlan volt (Oscar-díj). Most is tudóst alakít, a világ első meteorológusát, James Glaisher-t.

De térjünk vissza a filmre: határozottan látványos, fordulatos, kalandfilm - bár valós alapja van a történetnek: az első tudományos (meteorológia) célú ballonos repülés történetét örökíti meg-, annak teljes eszköztárával. Lélegzetelállító képek, veszéllyel és hatalmas katarzissal a végén. Nagyon jól megkomponált, szép képvilág jól felépítve, romantikus történetvezetéssel, de jó így, rendben van ahogyan felépülnek a konfliktusok, szépen, lassan oldódnak meg a helyzetek, pattannak fel a titkok, a feszültségek, kapnak magyarázatot a szorongások; határozottan tetszett, ahogyan oda-vissza ugráltunk az időben, minden előzetes bejelentés nélkül. Figyelni kell, észnél kell lenni, hiszen minden utalás nélkül egyszerre csak egy korábbi történésben, emlékben találjuk magunkat. Jó volt úgy egyben, ahogyan volt.

És ne feledkezzünk meg Felicity Jonesról sem, aki már eddig is jó dolgokat tett le az asztalra és azt hiszem ezután is klassz dolgokat tesz még le. Őt is elég sokféle szerepben láthattuk már: volt más Jane Austen hősnő, Star wars-főszereplő, szintén Eddie Redmayne partnereként láthattuk a Stephen Hawking filmben (Oscar-díj) és most ez a kosztümös szerep is jól áll neki. 

Jó páros ők így együtt! :-)

10/10

 

 

Tóth Gábor Ákos: Szerelmem, Balaton! (Édesvizi Mediterrán 2.)

 Nos, nem jobb az első résznél... bár a folytatásokkal általában ez a baj... azt kell, hogy mondjam: egyszerűen nem nekem szól. Napló regény, innen-onnan összeszedegetett epizódokkal... hangulatokkal... de valahogy olyan szedett-vedett... meg a nyelvezete sem nyerte el a tetszésemet... nem tudom reálisan megítélni... 

A hangulatot nem tudja átadni, annyira akarom látni belül a képet, de nem olyan intenzívek a leírások, hogy képpé álljanak össze a fejemben...

Nem az én világom. Azt hiszem elengedem a harmadik kötetet...

6/10

 és a hivatalos fülszöveg:

„Hirtelen ​végigpergett bennem az elmúlt hónapok minden történése – legalább olyan komolysággal, mintha életem utolsó pillanatának moziját néztem volna. Az a sorsszerűség, az a magával ragadó erő rémisztett meg, amely egészen idáig repített bejáratott hamiltoni mindennapjaimból. – Miért van az, hogy az ember számtalanszor érzi a veszélyt, mégsem tesz ellene semmit?”

T. G. Oaks, a kanadai kertészeti vállalkozó és felesége minden erejükkel és elhatározásukkal vetik bele magukat hihetetlen körülmények között megörökölt balatoni kúriájuk felújításba és hisznek abban, egy szezon alatt nemcsak tökéletes állapotú, vendégseregek fogadására alkalmas palotát építenek, hanem sikeres borászati vállalkozásukat is be tudják indítani. Ó, a boldog tudatlanok! – mondanánk hóbortosnak tűnő ötleteikre, ha nem ismernénk már jól a könnyelműségében is csalhatatlan ösztönű házaspárt.

Filmek,. Mit filmek: film hegyek

 Cambio tutto! - Mondd ki hangosan!

Édes kis olasz vígjáték, ami azért elgondolkodtatott. Adott egy középkorának vége felé közelítő csinos, kedves nő. Akár boldog is lehetne... de ott legbelül mégsem az. Látszólag jó élete van, de hamar kiderül az egész élete csak egy látszat. Amikor minden összedőlni látszik körülötte elmegy a siker-lélekgyógyászhoz, aki ad neki egy pirulát, aminek hatására Giulia mindent kimond hangosan amit korábban elhallgatott szeretetből, tapintatból, alázatból... innen aztán már nincs visszaút, Giulia élete tótágast áll.

 

8/10

A 40 éves Giulia stresszes nagyvárosi életet él. Minden nap meg kell küzdenie az új és inkompetens főnökével, a megtört és potyázó partnerével, a tini fiával, és nem utolsó sorban a legjobb barátjával, aki sosem hallgat rá. És ott a mérleg is, ami mindig ugyanazt a súlyt mutatja, habár egyfolytában diétázik. Az idegösszeroppanás szélén Giulia elhatározza, kikéri a bizarr life coach tanácsait. A főzet elfogyasztása után minden megaláztatás és düh, amit az évek során lenyelt, kirobban belőle. 

 Felkészülés meghatározhatatlan ideig tartó egyedüllétre

 Nem tudtam végig nézni. A feléig jutottam. újra megpróbálom, mert lehet, hogy éppen fáradt voltam, vagy rossz napomon álltam neki, de nem tetszett, sőt pocsék volt.  Gyenge, vértelen, rossz színészi játék, amatőr színészi hatása volt. Nem igazán értem mitől ájuldozott tőle mindenki... Nekiállok mégegyszer, addig nem pontoznám...

 

La belle epoque - Boldog idők

 Tetszett. Kicsit nehézkesen indult, helyenként kényelmetlenül éreztem magamat, mintha én keveredtem volna hülye helyzetbe. A történet egy idősödő grafikusról szól, aki kiégett, megcsömörlött, már csak hajdani zsenialitásának emléke maradt meg neki. Feleségével társas magányban vergődnek, az asszony a barát-üzlettárssal csalja, a gyermek felnőtt, a munkájára már nincs szükség, hiszen a világ felgyorsult, már csak kevesen keresik a lassú élményeket, a világ mindent gyorsan akar, pörgősen, de ezt a tempót Victor nem akarja kiszolgálni, inkább vergődik, szenved. Ajándékba kap egy lehetőséget, hogy élete legkedvesebb eseményét újraélje: feltámasztja hát Marianne-nal (feleség) való megismerkedésük estéjét. És újra alkotni kezd. És újra gondol sok mindent. És elkezd cselekedni. És már nem csak sodródik a víz tetején. 

Rosszul voltam a 70-es évekbeli ruháktól, a fertelmes bajusztól, a pocakos öregedő főhőstől, mintha direkt még visszataszítóbbá akarták volna tenni a külsejét is... és aztán valami megfordult, elkedztem a külseje, a ruhái ellenére megkedvezni a fickót... és a feleség... a hátamon felállt a szőr Fanny Ardant-tól, hihetetlenül jól játszotta a soha-megöregedni-nem-akaró 50-60-as feleség szerepét. 

Mindent összevetve tetszett, ez a film is hosszan elgondolkodtatott, hogy mi lett volna, ha nem "ébred" fel Victor, ha nem éli újra a múltat, ha nem keresi Marianne-ban azokat a dolgokat, amik valóban összekötötték őket... nagyon jó élmény volt.

 

9/10

Az idősödő francia házaspár párkapcsolati válságot él át. A feleség harsány és magabiztos, a férj pedig egyre inkább belesüpped a kétségbeesésbe és önsajnálatba. Fiának egyik barátja sikeres és különleges vállalkozást vezet: időutazást kínál ügyfeleinek. Színészek, díszletek bevonásával megteremti a kiválasztott kor hangulatát és körülményeit, és a méregdrága árat kifizető időutazó addig élvezheti a 18. század vagy éppen a második világháború tökéletesen újrateremtett közegét, amíg a pénztárcája bírja. A fiatalember felajánlja az egyre letörtebb férfinak, hogy egy napra visszamehet a múltba egy általa választott napra… Melyik napot választja vajon? Vissza akar-e majd térni a jelenbe? Megmentheti-e ez az időutazás a házasságát?

A cannes-i filmfesztivál különleges vetítései között mutatkozott be Daniel Auteuil, Fanny Ardant és Guillaume Canet főszereplésével.  

  Egy szerelem gasztronómiája

Jaj, ne... egy újabb Pappa pia! végignéztem... nem az én világom. Borzasztó volt. Balla Esztert nagyon szeretem, vegyük úgy, hogy neki is kell valamiből élni és a film ételt tett az asztalára. És szegény Benedek Tibor is... Mindenki tévedhet.

 

2/10

Egy excentrikus, de zseniális séf (Bereczki Zoltán) étterme a csőd szélére kerül. A bank által kiküldött hitelelbíráló (Balla Eszter) meghódítása az egyetlen út a hőn áhított hitel megszerzésére, ám ő távolról sincs elájulva a nárcisztikus szakács hókuszpókaitól. Azonban - mint oly sokszor - most is közbeszól a szerelem...
Mi az édes, romantikus gasztrovígjáték receptje? Végy egy marcona sztárséfet, adj hozzá egy gátlásos könyvvizsgálólányt. A szívüket főzd puhára és hosszan kavard a félreértéseket. Fűszerezd őket az elmúlt évtizedek legízletesebb slágereivel, egy csipetnyi szteppel és sok tánccal. Melegen ajánljuk!
A romantikus, mai történetben olyan slágereket hallhatunk, mint a Nem leszek a játékszered, Szeretlek is meg nem is vagy a Hadd főzzek ma magamnak. 

 Genova

 Ez egy szomorú történet volt. Ráadásul rosszul eljátszva. Vergődős, szenvedős. Egy anya elvesztését követő időszakot dolgoz fel, az azt követő hónapokat. Persze tudom, hogy egy anya elvesztésében elég nehéz felemelő dolgot megélni, de ez a film határozottan lapos volt. Mindenki belehalt, nekem nem hihető, hogy a csonka család a történet végére összetartó lesz, tudom, hogy ez a film mondani valója, de nem voltak a szereplők annyira meggyőzőek, hogy el is higgyem nekik. Ráadásul vagy valami baj baj volt az elérhető példány hangjával, vagy valóban rendezői eszköz volt, hogy iszonyú idegesítő hangokat tettek az egyes jelenetek alá. Őrjítően hangos, zavaró aláfestő zörejek... szinte amatőr kameramozgások... valahogy olyan nagyon szűk költségvetésű filmnek tűnt, aminek a témája sem egy nagy durranás. Mintha senki nem adott volna bele többet, mint egy eleve halálra ítélt randiba: mindenki ott van, akinek ott kell lenni, de mégsincs ott.

 

3/10 

A frissen megözvegyült Joe (Colin Firth) két lányával Olaszországba költözik, hogy új életet kezdjenek. A lányok anyjukat autóbalesetben vesztették el, melynek részesei voltak ők is, de ők túlélték. Genovában mindhárman másként próbálják feldolgozni a veszteséget. Joe munkába menekül, régi barátjával, Barbarával (Catherine Keener) közösen tanít az egyetemen. A 16 éves Kelly (Willa Holland) a helyi olasz fiúkkal kezdi felfedezni szexualitását. A kisebbik lány, Mary (Perla Haney-Jardine) pedig mindenhol édesanyja szellemét látja. 

La confessioni - Titkok és vallomások

Biztosan van akinek tetszik, nekem befejezetlennek tűnt. A világ vezető gazdasági háttérhatalmai (vagy valami effélék) egy titkos találkozón gyűlnek  össze. A tanács vezetője odahív egy szerzetest is, aki mellesleg hangokat gyűjt, madárcsicsergést, a természet hangjait, stb. A tanácskozás első estjén meggyónja a szerzetesnek, ami a lelkét nyomja, majd másnap reggel egy nylon szatyorral a fején holtan találják. MIndenki azt akarja megtudni a szerzetestől, hogy mit árult el a világ vezető közgazdásza, ám ez a történet végéig sem derül ki, csak halovány célzások arról, hogy a tanács már nem először olyan döntéseket kíván meghozni, mely a világ szegényeire nézve határozottan hátrányos lesz. Majd a film végén, a halott búcsúztatás jelenetébe jól belekevernek egy adag misztikumot is: ki volt vajon a titokzatos szerzetes? Hogyan tudott egy szempillantás alatt köddé válni? 

Kellemesen lassú film volt, de kb a felénél, mintha az alkotók eszköztára kifogyott volna, sem a történet, sem a képi eszközök, sem a színészek nem tudták folytatni a szépen felépített előzményeket: össze-vissza rohangáló  csirkék hadává váltak, összefüggéstelen epizódok halmozódtak egymásra... talán jobb befejezést érdemelt volna. Nagyon jók voltak a karakterek, többet ki tudtak volna hozni magukból.

 

 6/10

Egy németországi luxushotelben találkoznak a világ leggazdagabb országainak gazdasági miniszterei. A találkozón jelen van Daniel Roché is, a Nemzetközi Valutaalap elnöke. Egyik reggel Roché-t váratlanul holtan találják a szobájában. Nem tudni, hogy mi történt, de az biztos, hogy halála előtt az Elnök egy olasz szerzetessel beszélt utoljára, akit ő hívott meg a rendezvényre. Korábban senki sem értette, hogy mit keres egy pap egy politikai rendezvényen. Rochénak a meghívással célja volt: gyónni akart a szerzetesnek. Vajon milyen bűnöket vallhatott be a világ egyik legbefolyásosabb embere? 

Finding Ohana - az igazi kincs nyomában 

Nem nekem szólt.

 

/10  

Az Oahun vakációzó brooklyni testvérek egy rég elveszettnek hitt kincs felkutatása során megtalálják hawaii gyökereiket és a családjukat is.

Britt-Marie was here - Itt járt Britt-Marie

Szeretem a svéd filmeke, könyveket... valamilyen zsigeri életigenlés van bennük. Ez a film sem volt kivétel. Britt-Marie egy 60-as éveit taposó asszony, aki 40 évnyi házasságot rúg fel, áll a maga lábára és lép ki a komfortzónájából. Britt-Marie mániákusan rendszerető asszony. Nem szereti a nem megszokott, spontán dolgokat. Amikor férje szívrohamot kap és Britt-Marie szembesül azzal, amit mondjuk már évtizedek óta tudott, hogy a férje szeretőt tart, összepakol és elutazik. Meg sem áll egy vidéki kisvárosig, ahol edzőt keresnek a gyerek focicsapathoz. Britt-Marie elvállalja, mert nincs más lehetősége. Az kicsit gáz volt benn, hogy a félárva fekete kislány mondja ki az élet nagy igazságait - nem szeretem, amikor gyerekek szájába adnak olyan szövegeket, amiket tutira nem mondanának -, de végülis mindegy is, hiszen már az eleje főcímnél tudtuk, mi les a történet vége.

Cuki kis film.

 

7/10 

A svéd háziasszony, Britt-Marie negyven év házasság után elhagyja a férjét. Hamar felismeri, hogy szokatlan új életében önmagával és a külvilággal is szembe kell néznie. Egy isten háta mögötti kisvárosba, Borgba költözik, ahol egy pizzérián és egy focicsapaton kívül semmi sincs. Bár utálja a futballt, elvállalja az ifjúsági csapat edzőjének szerepét. Úgy tűnik, váratlanul minden jóra fordul az asszony életében, és ő egyre jobban hisz egy boldogabb jövőben – lehet, hogy sosem késő elkezdeni élni?

 Az ügynöknő - The operativ

 Semmi közöm nem volt ehhez a történethez. Diane Kruger és Martin Freeman oda-vissza mászkálnak, Moszad  ügnököt játszanak, de cseppet sem meggyőzően. Felesleges volt leforgatni is, megnézni is. 

 

0/10

Rachel egy izraeli titkosügynök, aki a Moszadnak dolgozik. Jelenlegi megbízása miatt Teheránban tartózkodik. A célszemély Farhad, akit nukleáris csempészés miatt kell megfigyelnie, azonban egymásba szeretnek. Ezek után a szervezet egyre kevésbé bízik a nőben, de a kapcsolattartója, Thomas végig kiáll mellette.   

 

Tóth Gábor Ákos: Édesvízi Mediterrán (Kanadai magyar menni Balaton)

 

Háááááát.... megint háttal kezdem... alapvetően a végére belelendültem, mondhatni tetszett is.

Tekintsünk el attól, hogy volt idő, amikor ontották a szerzők az ilyen témájú és stílusú mediterrán feelingű, újra letelepedős történeteket (mentségére legyen mondva, a könyv lapjain hivatkozik is rájuk!, amivel egyből kicsit ránt is egyet a dolog méregfogán a szerző), hát egyértelmű, hogy nekünk is kellett egy ilyen, méghozzá a dinka olaszoknál és a szabados franciáknál még inkább különc népséggel, velünk, magyarokkal és hát hol máshol, mint a magyar tengernél, a mi Balatonunknál. Természetesen megjelennek a németek, a franciák, a flamandok, még egy szenegáli is, hogy minél színesebb legyen a felhozatal, de üsse kő, ez még belefér.

A könyv meglehetősen jópofáskodó stílusban indul, zárójeles poénkodó megjegyzésekkel tűzdelve, amitől felállt a hátamon a szőr és majdnem letettem. Hullámzónak éreztem végig a könyvet, az elejét határozottan vontatottnak - persze, elhiszem, hogy az élet sem pörög állandón ezerrel, de azért ez nem egy napló, hanem egy regény...-, helyenként akkora unalmas leírásokkal, hogy két-három alkalommal elkalandozott a figyelmem is. Nincs problémám a leíró részekkel, kb negyven éve már nem úgy választok könyvet, hogy átlapozom és ha sok párbeszéd van benne, akkor jöhet. De leírást is lehet képszerűen, érdekesen írni. És igen, a véleményem, hogy kellenek a leírások a könyvekbe, amikor is megpihen kicsit az olvasó, amikor egy izgalmas rész után rákészülünk a következőre, hogy ritmusban maradjunk, egyáltalán, hogy ritmusa legyen a történetnek, lüktessen. A könyv első felével volt inkább a bajom, bár lehet, hogy csak meg kellett szokjam a jópofáskodást, a főszereplő tesze-toszaságát, azt, hogy elindultak a konfliktusok, majd mielőtt kifejlődhettek volna vissza is fordultak - olyan elsületlen pisztoly hangulatúnak éreztem. A 109. oldalon még játszottam a gondolattal, hogy leteszem, mert nem lesz ebből énekes halott sem, de a végén nem bántam meg, hogy tovább olvastam, mert felpörgött, valahogy megtelt valósággal, kiszínesedett, a szereplők hihetőbbek lettek, elmúlt a nyögve-nyelős hangulat, úgy egyáltalán az egész összerázódott. Olyannyira megtetszett a végére, hogy belekezdtem a második részbe is azonnal (közben csak egy gyors fürdőszoba látogatás telt el).

A szereplők. Érdekes kérdés. Oaks, a főhős meglehetősen szerény, kedves fickó, aki egy kertrendező vállalkozást üzemeltet a hideg Kanadában. Tökéletesen szinkronizált, hiszen a családban is csak magyarul beszéltek, és az ügyfélkörének nagy része is a kanadai magyarokból áll, annak ellenére, hogy ő már Kanadában született (magzatként távozott Magyarországról '56-ban). Oaks felesége francia felmenőkkel rendelkező kanadai, aki állandóam vissza akar települni Franciaországba, kissé lökött, szerintem komolytalan újságíró. És ott van még Oaks-papa, a maga kis parkinson-kórjával és az állandó titkolózásával az öregek otthonában, ahová a maga döntéséből költözött be. A többiek mind Balatonszépe különc-különleges, kicsit bolondos, kicsit szerethető, kicsit utálható lakói.

Spoiler jön:

Oaks váratlanul örököl Balatonszépén egy villát/tanyaházat (annyi féleképpen  határozzák meg, hogy nem ismerem ki magam)- azt sem tudja kitől, hiszen számára az örökhagyó ismeretlen, mint minden más is Magyarországon - ami kissé romos állapotban van (Oaks el is nevezi Fenséges Romnak - na ez már túl nyálas nekem...). Azért jön Magyarországra, hogy pikk-pakk eladja és a pénzből majd felturbózza kertrendezői vállalkozását. A házban azonban lakó van, méghozzá egy haszonélvező, akit, mint tudjuk elég nehéz kitenni. Egy szó, mint száz: Oaks két hét alatt pálfordul, félig-meddig kinyomozza kitől is örökölt és milyen legenda lengi körbe a házat, és a bájos, ám meglehetősen szeleburdi feleségét Francoise-t már úgy várja Balatonszépére, hogy tudja, meg kell győzze az asszonykát, maradjanak itt örökre. De végül is nincs szükség meggyőzésre, Francoise sem akar elmenni sehová, soha többé.

8/10

És akkor hivatalos fülszöveg:

T. G. Oaks boldogan élte a kanadai magyarok álmosítóan unalmas életét egy hamiltoni kertes házban: önként hódolt be bolondos felesége egyre-másra következő aktuális hóbortjának, néha meglátogatta kissé bogaras édesapját az öregek otthonában.

A hirtelen jött örökség értékesítésének ügyében nagy duzzogva a Balatonhoz utazik, ám a magyar tenger és annak édesvízi mediterrán lüktetése szépen lassan felőrli minden ellenérzését az óhazával kapcsolatban. A tóparti falu különc lakói először ugyan az őrületbe kergetik, de egy jó balatoni halászlé és egy pohár hűs kéknyelű után máris más színben fest az a bizonyos öreghegyi szőlőskerttel körbevett Fenséges Rom, amelyet ráadásul még egy titokzatos legenda is övez.

Tóth Gábor Ákos háromkötetesre tervezett sorozatának első részében a kiváló toszkán és provanszi minták ihlette élményirodalomba kóstol bele, hogy soha nem látott szemszögből mutassa be a Balaton-felvidék ellenállhatatlan hangulatát.

 

                                                

Könyvesbolt a tengerparton

Egyszerű, csendes történet, a maga nyugodt, lassú történet mesélésével mégis megragadott. Határozottan tetszett - és félek, ezzel egyedül is maradok. Amit könyvklubon mindig kérdezgetek: Kinek a bőrébe bújnál?- ebben a filmben egyértelmű számomra. 

Szívfájdítóan szép és nemes történet... érdemes megnézni!

 9/10

Hivatalos ismertető:

  Anglia, 1959. A különös nő, Florence (Emily Mortimer) könyvesboltot akar nyitni a festői tengerparti kisvárosban. A helyi előkelőségeknek nem tetszik ez az ötlet, és eleinte az angol felső középosztályhoz méltó udvariassággal, majd egyre kíméletlenebb módszerekkel igyekeznek megakadályozni Florence terveit. Az eltökélt nő nem törődik velük, és megnyitja a hangulatos boltot, ahová eleinte bátortalanul, majd egyre gyakrabban térnek be a városka lakói. A helység nagyasszonya, Violet Gamart (Patricia Clarkson) azonban nem adja fel, és még a parlamentig is elmegy a könyvesbolt elleni hadjáratában. Florence azonban nem várt szövetségre talál a város egyik elvonultan élő, különc lakójában, az ódon és kísérteties udvarházban lakó, megközelíthetetlen Edmund Brundishban (Bill Nighy)…

Fontos vagy nekem! (I care a lot)

 Beteg ez a világ! Sajnos tökéletesen el tudom hinni, hogy a filmben szereplő események - ha eddig még nem történtek meg - megtörténhetnek.

Brutális, durva, amerikai... viszont azt hiszem az is hozzájárult ahhoz, hogy ennyire megrendített, hogy jól játszanak benne a színészek mind. Mert, hogy megrendített. 

Az alapötlet az, hogy amerikában, azokról az idős emberekről, akik már nem tudják ellátni magukat, vagy beszámíthatatlanok, az állam gondoskodik. Állami gondnokság alá kerülnek.

Ám vannak akik ezt nemcsak, hogy kihasználják, de szabályosan levadásszák a hozzátartozók nélküli, lehetőleg minél jobb módú embereket. Itt majdnem kikapcsoltam, mert annyira megrendített és elborzasztott az ötlet, hogy szabályosan rosszul éreztem magamat.

A film további része egy egyszerű thriller, imitt-amott megtekerve, megcsavarva, kétségtelenül jól eljátszva, de ez innen már csak egy pörgős akciófilm. Mondjuk aki vígjáték besorolásba tette szerintem vitatható elmeállapotú, mert ez a sztori minden, csak nem vígjáték. Véres, durva thriller. 

Rosamund Pike még mindig piszok jól tartja magát, bár már repedezik kicsit, de a játéka nagyon a helyén van. Peter Dinkladge kicsit egy-arcú volt, nem volt rossz, de nem adnék érte Oscart, Diane Wiest viszont határozottan jó volt, :-).  

Aztán mondjuk nem igazán értem, hogy manapság miért kell minden filmbe legalább egy meleg, vagy leszbi pár (vagy ha lehet még több, akik aztán egymáson marakszanak), akik nyelvvel vesznek egymástól garat-Covid-mintát, de hát ez van, lassan a heterok lesznek a kisebbség, csak akkor hogyan fogunk szaporodni? Ja, .... óóóó de naiv vagyok... Mindegy is, a gender-követelménynek ez a film is megfelel. Félreértés ne essék, nincs semmi problémám a mássággal, de manapság már minden "magára valamit is adó", naagyobb produkcióban szerepel a homoszexualitás, mintha éppen provokálni akarnának vele az alkotók. És éppen azért lógnak ki a homoszexuális jelenetek a filmekből, mert heterókkal játszatják el? A fene tudja, de nekem itt sem volt hiteles. Akkor meg minek...?

Összegezve: borzasztó, beteglelkű ötlet, jól megcsinálva. Biztosan nem nézem meg mégegyszer.

8/10

 Hivatalos ajánló:

Egy tisztességtelen törvényes képviselő mindenükből kiforgatja idősödő kuncsaftjait, azonban méltó ellenfélre talál, amikor kiderül, hogy legújabb célpontja sokkal több annál, mint aminek látszik. Főszerepben Rosamund Pike, Peter Dinklage, Eiza González, Dianne Wiest és Chris Messina.

 

Az ásatás (The dig)

 Nagyon erős film... tele van érzésekkel, érzelmekkel, szenvedéllyel... Nem igazán tudok mit mondani, nincsenek rá szavak... azt hiszem érzelem-tolulásom lett, a szó legjobb értelmében.

Tökéletes alkotás!

10/10

A hivatalos ismertető:

Basil Brown nevét a kétezres évekig csak a szűkebb szakma ismerhette, pedig az autodidakta régész olyan kincset talált a földben, amivel egy egész korszak történelmét írta újra. Az Ásatás szép film, minden elemét (színészi/operatőri munka, zene) áthatja a profizmus, pedig tényleg csak annyit látunk, hogy egy furcsa fickó hol egy gödörben, hol pedig azon kívül morog.

Edith Pretty (Carey Mulligan) a birtokán található középkori halmok feltárására megbízza az autodidakta régészt, Basil Brownt (Ralph Fiennes), aki kezdetben vonakodik a dologtól, de a bérezést meghallva végül kötélnek áll. 1938-at írunk, küszöbön áll a második világháború, a közeli légibázison már folyik a pilóták kiképzése és ki tudja, meddig dolgozhatnak zavartalanul ezen a területen. Brown magának való, konok fickó, aki a régészet és a csillagászat megszállottja, gyermeke nincs, csak egy végtelenül türelmes és megértő felesége. Edith egy ezredes özvegye, egyedül neveli a fiát, Robertet (Arcihe Barnes). Súlyos betegségét egyre nehezebben tudja környezet előtt titkolni, de mindenképpen szeretne valami nyomot hagyni maga után, megérni az ásatások végét és gondoskodni Robert jövőjéről.

 

Undoing

 ... huh...

 Régen játszottak ezek a színészek ilyen jót, ilyen jól. Krimi. 6 epizód kemény feszültség. Ki hazudik, ki nem, ki a gyilkos, ki nem, oda-vissza lesz gyanús mindenki, majd hisszük el az ártatlanságát, állandó érzelem-hullámzásban. Szépek a képek, jók a szereplők, az egyes jelenetek rendben vannak, nem esetlegesek, jók az átkötések, mindenki akkor pottyant el egy információt, amikor és ahol annak helye van. Na, jó.

 Előre kell bocsátanom, nem igazán kedvencem Nicole Kidman; az Átkozott boszorkák óta mindig vértelen, megalkuvó, olyan lárva-szépasszonyokat játszik... itt éreztem először évek óta, hogy "Na, ezt odatette, de úgy Istenesen!". Hugh Grant a párja... fiatalkori Az angol aki dombra ment fel és hegyről jött le óta nem igazán hittem el neki túl sok mindent hiába volt gaz csábítótól kezdve miniszterelnök, valahogy..., de itt hiteles volt, jól játszott, így 60 határában elhittem még a lélegzetvételét is. És essen szó a többi szereplőről is: Donald Sutherland elég ha megjelenik, ő mindig JELEN VAN. Egyszerűen tökéletes. Flegma és szemfüles, rideg és vajszívű, önző és önfeláldozó egyszerre... tökéletes, mint mindig.

Jó volt. Sőt, nagyon jó. (Egy apró pontba kötnék csak bele: egy tuti pszichiáter hogy hogy nem ismeri fel a nárcisztikus személyiség torzulás jegyeit? De ez a kivitelezésből, a színészi játékból, a feszültségből egy szemernyit sem von le, mert mind jól tudjuk, hogy sokszor látjuk a valóság helyett azt, amit látni akarunk).

10/10

A minisorozat középpontjában Grace és Jonathan Fraser (Kidman és Grant) áll, akik pontosan azt az életet élik, amiről mindig is álmodtak. Ám egy erőszakos haláleset és egy sor borzalmas felismerés nyomán egyik napról a másikra mindennek vége szakad. Grace ott áll egy egyre súlyosabb, a nyilvánosság előtt zajló katasztrófa közepén, és maga is megdöbben, hogy mennyire nem követte a saját tanácsait. Kénytelen búcsút inteni eddigi életének, és újat teremteni a gyermekének (Noah Jupe) és az egész családjának.

Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja

 Szép borító... Figyelem felkeltő, már-már jó cím... és már puff el is altatták az ember lányának éberségét, hogy amerikait neeeeeee..... vagy legalábbis óvatosan, ritkán, stb.

Hát benyaltam. Jó alaposan. Mivel általában a ratyit is végigolvasom, elég kevés olyan könyv van, amit leteszek, hát ezt is elolvastam.

433 oldal volt, ebből az első 300 oldalt el lehetett volna intézni kb 100 oldalban, ha kevesebb szájbarágás, meg ismétlés, meg kínlódás, vergődés, k...va szarul érzem magam, de nem tudom mitől... hangulat helyett egy kicsit érdekfeszítőbbre sikerült volna a történet. A nyavalygós amerikai stílus azt hiszem csak Woody Allennek áll jól, sőt tőle elvárás, de ő nem is regényként adja el magát!

Kezdjük kivételesen az ismertetővel:

"Rendkívül szórakoztató... Egyszerre találós kérdés, rejtély, családi dráma és egy könyvesboltszerető ember álma, sőt még ennél is több." - Aimee Bender, A citromtorta különös szomorúsága szerzője

Miranda Brooks sosem fogja elfelejteni a tizenkettedik születésnapját. Ekkor veszett össze ugyanis az anyja és az imádott nagybátyja, a különc Billy. A lánynak fogalma sincs arról, mi vezethetett a szóváltáshoz, amely végül mindent megváltoztatott.
Attól kezdve nem látta többé a nagybátyját, így sok-sok év múltán, Billy halálakor meglepődve értesül arról, hogy a férfi ráhagyta a Los Angeles-i könyvesboltját. Mirandának nemcsak a csőd szélén álló üzlet irányításával és a meglehetősen ellenséges boltvezetővel kell megbirkóznia, de a végére kell járnia a nagybátyja utolsó kincsvadászatának is. A férfi ugyanis nyomokat hagyott hátra számára a könyvesbolt polcain sorakozó könyvekben, amelyek révén nemcsak a férfi élettörténete tárul a lány elé, hanem az is, miért szakadt ketté a családja azon a végzetes születésnapon.
Amy Meyerson regénye lírai történet családról, szeretetről és a közösség gyógyító erejéről, valamint arról, hogyan formál minket a személyes történelmünk azzá, akik vagyunk.

Hát tervben volt a Citromtorta különös szomorúsága is, de ha a szerzőjének ez a rendkívül szórakoztató, akkor ő vajon miket ír?!

Nem fűznék a történethez többet, mint ami az ismertetőben is van. Az első 300 oldal nekem vontatott volt, nehézkes. Azután beindult és mint egy express vonat odaborította az ember lánya elé 30 év drámáját. Érzelmi hullámvasút, tragédia hegyek, mindeközben a maga a történet olyan valószínűtlenre sikeredett (vagy talán éppen ettől a sok kínlódástól), mintha a valószínűtlenségi versenyre akartak volna vele benevezni...

Egyetlen hozadéka van a könyvnek: most már biztosan újra olvasom Shakespeartől A vihart-t.

6/10

E. M. Remarque: A diadalív árnyékában

 Jó régen nem írtam pedig rengeteg filmet, sorozatot megnéztem, illetve olvastam is.

Könyvklubos feladvány volt Remarque-tól A diadalív árnyékában...

Aki néha olvas tudja, hogy a ... már nem jelent jót. :-)

Anno, amikor divat volt Remarque-ot olvasni, a '80-as évek közepén, én dafke nem olvastam, mert én olyan vagyok... ha világ jobbra megy, én biztosan balra, de ezzel nem tudok mit tenni.

Szóval egyetlen Remarque sem csúszott le eddig. Na, csúszni ez sem csúszott! Szépen komótosan, október-november-december és valamikor január eleje-közepe felé jutottam a végére.

Biztosan ismeritek az érzést, hogy: Jaj, már nagyon kellene vele haladni...!, de mindig van valami más, ami vagy érdekesebb, mint az olvasott könyv, vagy éppen könnyen rá lehet mondani, hogy fáradt vagyok az olvasáshoz, stb. Hát nekem is ilyen volt ez a könyv.

Valószínűleg már belefáradtam a II. Világháborúba, a borzalmakba amik megelőzték, végigkísérték és utána sem fejeződtek be. Valahogyan ez a történet nehéz volt nekem, pedig semmi másról, mint az életről, arról hogyan legyünk emberek egy embertelen világban, vagy talán félreértettem, de mégis valahogyan nyomasztott...

Nem mondhatom rá, hogy rossz volt, azt sem tartom kizártnak, hogy a fordító vette el a szépségét, nem tudom.

8/10

Hivatalos fülszöveg:

Magyar címe jól érzékelteti a regény atmoszféráját: a Párizsba emigrált menekültek és antifasiszták életére a második világháború nyomasztó árnya nehezedik. A regény cselekménye 1938-1939-ben játszódik, a második világháború baljósan ellentmondásos légkörében. Az emigránsok áradata Párizs felé indul. Ravic doktor német koncentrációs táborból szökött át. A menekülő orvos sorsában, viszontagságaiban találkozhat az olvasó a fény és árnyék, szerelem és prostitúció, becsület és aljasság, igaz emberség és ocsmány besúgás minden válfajával. Remarque regénye jó értelemben vett bestseller, a könyvét cselekményesség, életszerű párbeszédek jellemzik.