Összes oldalmegjelenítés

2020. augusztus 30., vasárnap

Artemis Fowl

Huszonegyedik századi ír tündérsztori...

Tizenkét, max tizennégy éves gyerekkel rendelkezők számára ajánlott, felnőtteknek még véltelenül sem!!!
Hát én jól benyaltam... gyöngyfűzés mellé ment, legalább nem kellett sokszor felnézni.
Eddig Kenneth Branagh neve nekem egyet jelentett a jó-filmmmel (kivéve a Lóvátett lovagokat, de egy baki nem bai) a Meghalsz újra óta, de ez most most elég nagy fault...
Én kis botor azt hittem, hog Kenneth Branagh, Judi Dench és Colin Farell nem dobják oda magukat   valami ócskaságba... odadobták.

10/4 csalódás volt... bár én mondjuk nem vagyok sem ír, sem 12 éves...






A tizenkét éves Artemis Fowl valóságos zseni. Nem akárkiktől örökölte képességeit, hiszen zseniális bűnözők leszármazottja. Amikor az apja rejtélyes körülmények között eltűnik, Artemis hűséges védelmezője, Butler társaságában a felkutatására indul. Útja során felfedez egy ősi, föld alatti civilizációt, amit tündérek népesítenek be. Miközben megpróbálja kideríteni, hogy a tündéreknek vajon köze lehet-e az apja eltűnéséhez, háborúba keveredik a nagy hatalmú lényekkel. Eoin Coffer regényéből.


                                        

Falu fessön (by Magyar Média Mecenatúra)

Falu fessön (by Magyar Média Mecenatúra)

Háááát anyááám.... hová jutottunk...
Nem tudom kinek a beteg agyában született meg ez az ötlet, de határozottan rossz volt.
Szerencsétlen egyszerű, falusi embereket tuskónak bemutatni sosem volt számomra vonzó, de ez a légbőlkapott hülyeség már úgy, ahogyan van büntetést érdemelne.
Az autók rendszámából ítélve ráadásul valahol Erdélyben készülhetett... bár mindegy is, szégyenletes a világ bármely táján.
Megalázó... minősíthetetlen... egy előnye van: rövid.

10/0


Egy Isten háta mögötti, poros kis faluba költözik Dia, a divattervező. A helyi Női Egylet kupaktanácsot tart, nehogy a csinos nő elhódítsa a férjeiket. A jövevény hatására a hagyománytisztelő faluban hódítani kezd a divatőrület. De nemcsak a külső megjelenés, hanem az eddig elnyomott, álmok, vágyak is új színben tűnnek fel.

                                                                 

2020. augusztus 24., hétfő

Bauer Barbara: Az aranyműves fia

Tetszett. Bekúszott a bőröm alá. Nem hagyott békén. Kicsit misztikus, ízlésesen romantikus (ami manapság valljuk be, ritkaság), kicsit történelmi kalandregényes, kicsit több idősíkon játszódó; mindezek jól kiegyensúlyozott kevereke. Jó. Jó a nyelvezete, nem túl bonyolult, de nem is fakereszt-egyszerűségű, határozottan az arany középút.
Külön tetszett, ahogyan leírta a főszereplő Erika vívódásait, tetszettek a párhuzamosra állított sorsok  és nagyon tetszett, hogy sehol nem volt túlspilázva, elnyújtva a történet, nincsenek benne értelmetlenül hosszú leírások, túlmagyarázások, hiszen aki olvassa, beszippantódik a történetbe, azonosul, vele történik az egész, nincs szükség szájbarágásra (ez ugyanis az egyik legnagyobb problémám a mai amerikai irodalommal, hogy olyan, mintha gyenge elméjűeknek szólna, túlmagyaráz mindent, ezzel éppenhogy agyonvágja a történetet, cserébe viszont rögtön 600 oldal fölé kúszik a terjedelem; gyanítom az Egyesült Államokban oldalszámra fizetik az írókat).
A végén van egy kis elhalványuló pirospont (de azért még piros!!!): úgy éreztem, hogy a materialistáknak is kedvezni akart, mert a Szent Korona-bemutatón pont azt a pluszt csapta agyon materialista magyarázattal amitől a Szent Korona beavató korona, de "legyen egy kis csont a materialistáknak is, na! Ma nagylelkűek vagyunk!", illetve a legvégén amikor felsorakoztat további két generációt, az már nekem kicsit elindult a túltolás felé. A főszereplők gyereke elég lett volna (bár már ott is megrezzent a léc), de ez nem vont le semmit a dolog élvezeti értékéből, csak éppen hozzá sem adott semmit sem, mert anélkül is kristálytisztán értettük, hogy kinek mi a szerepe a regényben, kik a katalizátorok, kiket katalizálnak, ki mit kapott és adott tovább az utánakövetkezőknek, hol lép be és hol lép ki a történetből, stb...
Üdítő színfolt volt, élveztem, köszönöm! 😀😀😀 Bauer Barbara könyveivel még fogok találkozni!


És akkor a hivatalos fülszöveg:
10/9

Dalnok Erika szerkesztőként dolgozik egy könyvkiadóban. Férjét néhány hónapja veszítette el, és most a munkájába menekül. Egy nap különös kéziratra bukkan, amely azonnal megragadja a képzeletét, s némi fáradsággal sikerül is kiderítenie az álnéven beküldött írás szerzőjének kilétét. A neves történész azonban már nem él, így Erika az özvegyét és a fiát keresi fel, hogy engedélyt kérjen a kiadásra. Ám a mű nem teljes: a messzi múltban játszódó, különös, sejtelmes mesének csak az első része készült el. Hiányzik a mese vége, a magyar Szent Korona elkészítésével megbízott aranyműves fiának története.
Amikor Erika megtudja, hogy a szerző fia, Szentesi Zoltán a jogi diploma megszerzése után kitanulta az ötvösmesterséget is, megpróbálja rávenni, hogy írja meg a fiú történetét. Fejezze be ő azt a mesét, amelyet annak idején az édesapja mondott esténként az ötéves Zolikának. Ám a férfi, aki még mindig úgy érzi, fiatalon elhunyt apja cserben hagyta és elárulta őt, nem akar kötélnek állni. Pedig ő maga is éppen azzal a tűzzománc képpel vesződik, amelyikkel apja meséjének hőse a világtól elzárt kolostorban. És úgy is él, akár egy szerzetes. Ideje nagy részét a munkaasztalánál tölti, megszállottan dolgozik, ám Szent Bertalan portréja minden igyekezete és mesterségbeli tudása ellenére csak nem készül el.
Vajon Zoltán a csalódottságon, haragon túllépve, a megbocsátás és a szerelem erejével képes lesz befejezni a szent portréját, és megírni a mese végét? Visszatalálhat-e az édesapjához úgy, ahogyan az 1500 évvel ezelőtti történet kisfiú hőse? És vajon Erika el tudja engedni a múlt fájóan szép, bénító emlékeit, hogy újrakezdhesse az életét másvalakinek az oldalán?

BAUER BARBARA misztikus elemekkel gazdagított, finoman hangolt új regénye apa és fia története a jelenben, illetve a mesék, legendák ködébe vesző távoli múltban. Négy, keresztutakkal és tévelygésekkel sújtott élet históriája, amely az elszakadásról és az újbóli egymásra találásról szól. A folytonosságról, az apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre hagyományozott örökségről: a hit, erő, szeretet hármas parancsáról, amelynél nincs nagyobb hatalom.


Bauer Barbara - Az aranyműves fia
                                      

2020. augusztus 23., vasárnap

... és kész, avagy mit lehet kihozni egy egy fülehagyott, kopott kancsóból mozak technikával...

Adott volt egy ezer éves roggyant, nem túl dekoratív kancsó, vagy váza, vagy nem is tudom mi, korábbi mozaikok törött maradványai és belevágtam a recyclálásba...

... az elsőnap végére idáig jutottam...

... de be kellett lássam, ...

...erre a vázára az Isten-mozaikja is kevés lesz,...

... mert az állandó ívek miatt szinte csak apró kockával tudok dolgozni.
... Hát nem volt más lehetőség...

... le kelle fosztanom a hobby bolt mozaik készletét...




...hogy be tudjam fejezni.

...Ez a legkedvesebb mozzanatom minden alaklommal, amikor visszszedem a felesleges fugát  és kezdi megmutatni magát a kész munka. A fuga szürkéje kiemeli a színeket, de mivel még nedves, azért nem a teljes szépségében. Ez itt a legizgalmas szakasz...

... ez pedig a legtöbb türelmet igénylő (és én minden vagyok, csak türelmes nem), amikor a ragasztó maradékokat, a fugázó anyag maszatkáit tüntetem el nagobb óvatossággal, mint az egész munka során bármit...

...ez itt kb a kétszázadik vízcsere közbeni állapot...



... és a lakkozás utáni, ...

...száradási folyamat...



...amikor még a fuga túl sötét, még csak sejteti, de még elnyomj a színeket.

És száradás után másnap reggel,...


...amikor a színek a helyükre csusszannak, ...

...egy egységgé válnak...


...szóval kész!

2020. augusztus 21., péntek

Charles Martin: Hegyek között

Könyvklubos könyv. Megint nem egyezik az ízlésemmel. Eleve a könyv elején vannak az impressziók és a köszönetek, ami furcsa, azt meg végképp furcsának tartom, hogy ChM azzal a sértődöttséggel vegyes enyhén vádló hangnemben kezdi még a saját kedvcsinálóját is, ami éppen hogy előítéletet ébreszt az olvasóban, nem pedig kíváncsiságot. Innentől kezdve elég nehéz volt elvonatkoztatnom az művet az írótól, azt hiszem nem is sikerült, :-(.
Hát akkor vágjunk bele. Adott egy szuper sebész, aki éppen egy konferencia után, illetve a konferenia után beiktatott hegymászás után igyekszik haza nyugati parti (talán Los Agelesben lévő) tengerparti házába, a feleségéhez és 4 és fél éves ikreihez, ám a közeledő vihar miatt úgy látszik nem fog összejönni neki, mert leállítják a repülő járatokat.
Itt találkozik a szép és sportos újságírónővel, aki még a beszállásra való várakozás közben is nyújtó-gyakorlatokat hajt végre a földön a reptér padlóján, és aki nagyon siet haza a küszöbön álló esküvőjére.

De a vihar gyön. Mer' az olyan! Leállítják a repülőjáratokat, mert ez egyik jégtelenítő gép elromlik és a maradék egy gép nem bír annyi repülőgépet jégmentesíteni. De aggodalomra semmi ok, a szipi-szupi sebész (traumatológus és baleseti-sürgősségi sebész) barátunk miközben elkószál a repülőtéren, találkozik egy kisgépes pilótával, aki bevállalja, hogy az egy órán belül lecsapó hóvihar előtt elröppenti a dokit talán Denverbe...?! vagy legalábbis olyan reptérre, ahonnan biztosan talál majd a napsütötte tengerpartra járatot. A dokinak egyből eszébe jut, hogy ez a kisgépes út megoldhatná szép és sportos újságírónő problémáját is, azaz így lehetőséget kapna arra, hogy ne késse le a saját esküvőjét. És persze a szép és sportos újságírónő egyből ugrik is a lehetőségre.

Nos, bennem itt merült fel először, hogy: "B...d meg! Itt mindenki hülye?" Esküvő előtti napon mi a francot keres a szép és sportos az ország túlnansó felében? Mondjuk a regény végére meg is jön a válasz: esze ágában nincs a gazdag nyálgéphez menni feleségül, de ez akkor még nem is sejthető. Aztán a szipi-szupi-doki: annyira nem fontos neki a családja (akikről állandóan jelenidőben, nagy odaadással beszél), a szerettei, a megmentendő betegei (akiknek a kórlapjait végig lobogtatja a fél reptéren, mert még az utazás közben is velük foglalkozik - hozzáteszem én vinnék egy jó könyvet és nem hiszem, hogy a munkámmal foglalkoznék, pedig úgy gondolom elhivatott, lelkiismeretes munkaerő vagyok), hogy felszáll a legnagyobb vihar kezdetén egy 70+-os pilótával egy kávédarálóra, mikor a jóval megbízhatóbb, az időjárás viszontagságait jobban bíró nagyrepülők biztonsági okokból nem szállnak fel... és az öreg pilóta: elhiszem én, hogy ez sokkal macsóbb, mint hazamenni az asszonyhoz és biztonságban, szeretetben eltölteni egy estét, ehelyett repülés közben  órákon át dícséri a házasság intézményét, ömleng róla, milyen szuper is az ő házassága, hiszen egyre jobban szereti a feleségét (az 50 évvel korábbi megismerkedésük óta), nos ezt a hatalmas szeretet és összetartozást, a nyugodt öregkort, stb-t mind kockára teszi, cska hogy két vadidegennek segítsen egy nem csak  látszólag veszélyes repüléssel.

De hát, ha a főhősök normálisak lennének, vagy legalábbis normálisan gondolkodnának, a könyv nem 300 oldal lenne, hanem max 3: jött a hóvihar, a két utazó veszteg marad a fenekén a szállodában, max összeszűrik a levet, kiderül, hogy a szép és sportos tojik a vőlegényére, kiderül, hogy a szipi-szupi-dokinak már meghalt a felesége és az ikrek nem is születtek meg igazán, az öreg pilóta pedig, ahogyan az elvárható lett volna tőle, hazamegy szépen a szintén 70 körüli feleségéhez és egymás kezét simogatva elmennek másnap a kórházba még egy kontrollvizsgálatra, ahol megdícsérik az öreg pilótát, hogy ezzel a vizsgálattal megmenekült egy végzetes szívrohamtól és még boldogan élhet imádott feleségével és Tankkel (a későbbi Napoleonnal, a vad hegyitacskóval) még vagy 10 évig...

Ha viszont így történt volna, nem tudhattuk volna meg, hogy egy jó pilóta még akkor akkor is képes letenni (nem túl kíméletesen) a kedvenc, egyszem gépét, ha történetesen mnéhány perce egy szívroham végzett vele, hogy a szép és sportos mennyire bírja a fájdalmat, inkluzíve, hogy a leszállást valaki zuhanássá minősítette és így a szép és sportos kicsit ronggyá tört, de aggodalomra semmi ok: ő az ideális beteg, hogy szipi-szupi-doki még egy repülőroncsban is, két-három törött bordával is példásan ellátja a sérültet (a szép és sportost), az ivópalack milyen jó ágytál helyett (mondjuk ennek a részletei k....ra nem érdekeltek volna ennyire részletesen, sőt semennyire, bár annak örültem, hogy legalább nem tévesztették össze az ágytál ivópalackot az ivó-ivópalackkal, mert akkor lehet, hogy széttöröm az e-könyv olvasómat), hogy a hegymászóhátizsák tulajdonképpen  a bűvész kalapja: minden van benn, csak kicsit keresni kell, hogy a szívrohamban meghalt, temetetlen pilóta is jó valamire, ha másra nem, puma csalinak, hogy a szipi-szupi mennyire önfeláldozóan rángatja végig fel-alá a fél hegyen a nyomorult törött lábú szép és sportost egy fél szárnyba kötözve miközben sült pumahúst rágcsálnak (aminek egy részét a szép és sportos a bugyijában rejtegeti), hogy hogyan találnak egy cserkésztábort három hét fagyoskodás után már-már életveszélyes állapotban, majd ami megint csak nem logikus, miért nem marad ott a szép és sportos, míg a szipi-szupi segítséget hoz, hogy a szipi-szupi ebből a majd 4 hét megpróbáltatásokkal és viszontagságokkal teli életveszélyes hegyi kalandból nem tanulva miért nem a biztonságos hosszabb utat választja (amikor már látják a város fényeit!!! tehát még ha 5 kilóméterrel is több az út, de azért láttak az elmúlt egy hónapban meglepő dolgokat, de azt legalábbis mindenképpen, hogy amit elterveznek az biztosan nem úgy alakul) és miért lesz inkább lavinatöltelék, a szép és sportos pedig élőhalott (de a diktafont megmenti!!!!!!!! csakazértis, az élete árán is!!!!!!), hogy a szipi-szupi az az igazi sunnyogós fajta pasi (aki elsunnyog a kórházból, elsunnyog az esküvőről), noch dacu az elméje enyhén szólva megbomlott (ennek ellenére vezetősebész..., sehol sem akarok balesetet szenvedni, de annak a kórházban a közelében a legkevésbé ahol a szipi-szupi dolgozik), de nem most, hanem már négy és fél éve, mert a környezetével igyekszik elhitetni, hogy a családja életben van, sőt, hogy van családja..., hogy ha valakinek a számára legfontosabb 3 személy élete veszélyben forog, ráadásul még orvosi végzettsége, ebből adódóan rálátása is van a valós veszélyre, hogyan viheti őket haza a kórházból, miközben megoldható lenne, hogy a műtő melletti szobában legalább 10%-kal növelje a túlélésük esélyeit (ha mindannyiuknak nem is, legalább az imádot feleségének) és ha már hazavitte a tengerparti házba, hogyan hagyhatja őket egyedül, hogy a szép és sportos rájön, neki nem kell a gazdag nyálgép, neki a bomlott elméjű szipi-szupi kell, annak ellenére, hogy a szipi-szupi tutira elme-klinikai eset...

Nem hiszem, hogy Charles Martinnak adok még egy esélyt. Úgy döntöttem, ezzel a kapcsolatunk véget is ért.

10/3 (mert legalább kíméletesen rövid volt)

 Egy viharos éjszakán két idegen várakozik a Salt Lake City-i repülőtéren. Ashley Knox vonzó, sikeres újságíró, az általa olyannyira várt esküvőjére igyekszik. Dr. Ben Payne ortopédsebész és nem mellesleg tapasztalt hegymászó éppen egy orvosi konferenciáról tart hazafelé, hogy a másnapra előjegyzett műtétjét elvégezhesse. A közelgő hóvihar miatt azonban valamennyi járatot törölték.
Az egyetlen kiutat egy idős ember, Grover charterjárata jelenti így keresztezi egymást a két fiatal sorsa. Ám olyasvalami történik, amire a legrosszabb rémálmukban sem gondoltak. Repülőjük lezuhan, és hamarosan szembe kell nézniük a kegyetlen valóssággal: a faggyal, az éhséggel, a szédítő magassággal, a reménytelenséggel, önmagukkal és egymással is. Egy szívszorító és minden erejüket felemésztő küzdelem kellős közepén találják magukat, amelyet a hegyekkel és saját érzelmeikkel vívnak.

                                Charles Martin: Hegyek között

2020. augusztus 17., hétfő

Rossz versek

...jaj... ez már azért túl művész-film. Annyi benne a lila-köd, hogy a film már nem is látszik.
Egyetlen olyan jelenet van, ami viszont briliáns: amikor a buszon Tamás ráébred, hogy mennyire szereti Annát és az utazóközönség minden tagja elővarázsol egy hangszert és varázslatossá teszi a pillanatot.

Őszintén sajnálok minden embert, akinek ilyen gyerekkora volt, aki ennyire rosszul érzi magát a bőrében és ennyire kiütik múltbéli énjei...

10/... (nem bántanék meg senkit semmilyen pontszámmal)

A 33 éves Merthner Tamás magánélete romokban, mert párizsi ösztöndíját töltő barátnője, Anna éppen most szakított vele. Tamás önsajnálatában, a múltjában kezdi keresni a választ arra, hogy a szerelem valóban csak akkor létezik-e, amikor már gyakorlatilag nincs.
Magánéleti problémáinak feldolgozása mellett, Tamás emlékeiből ébred rá a mai társadalom elveszettségére is, ezúton kapunk egy rendkívül szubjektív képet Magyarország jelenéről.

                                   

2020. augusztus 14., péntek

Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája

 Elolvastam... sem nem jó, sem nem rossz élmény, inkább olyan semmilyennek mondanám, neutrálisnak. Nem volt könnyű olvasmány, néha vágytam, hogy olvashassam, néha pedig a hátam közepére sem hiányzott.
Eleinte tetszett, nagyjából a feléig, de aztán elkezdett hullámzani; voltak benne nehezen olvasható, unalmas, már-már érdektelen részek. A szereplők apránként semmilyenek lettek, vagy a másik véglet: mindenfélék. Rendben, erre mondhatnánk azt, hogy de hát mi emberek sokfélék vagyunk, sőt sokféle arcunk is van, a helyzet és az adott környezet erősen befolyásolja mikor, kivel, hogyan viselkedünk, mit gondolunk róla, milyen hatást is vált ki belőlünk, de ez valami más. Annyira sokfélére sikerült a történet, a szereplők, hogy a végén, ahogy már írtam semmilyen lett. És akkor a zavaró, enyhén gusztustalanság felé hajló részekről ne is beszéljünk, amiket egyáltalán nem találtam odavalónak... sőt feleslegesek voltak (ha annak kellett volna a fülszövegben szereplő erotikus résznek lennie, akkor jelentem: na, az tutira nem volt!).
A stílusától sem voltam elájulva, sem a történetvezetéstől, sem a környezet bemutatásától, sem úgy egyáltalán az egésztől. Olyan volt, mintha az író innen-onnan összecsipegetett volna egy nagy halom jó ötletet (egyes fejezeteket), amiknek köze nem volt egymáshoz, de ő mégis addig faragta (leíró részekkel igyekezett összekötni az egymástól teljesen elütő dolgokat), erőszakolta őket, amíg bele nem passzírozta egy regénybe.
Alma, a mesélő-főszereplő az 1700-as évek vége felé holland anya és angol apa lányaként születik Amerikában. Szülei különcök, mérhetetlen gazdagok, tehetséges, okos emberek. Egyik percben szuper szigorúak, sőt, az egész környezet, a másikban elkényeztetik Almát. Valahogy olyan kicsit kisiklott erkölcsű (nem a szexuális erköcsre gondolok), vagy értékrendű lesz Alma, de nagy disznóságokat nem csinál, inkább csak felületes és elbizakodott. A másik pillanatban pedig gátlásos és görcsös, főleg az önérvényesítés terén. De valahogy mégis erőszakos is... na mindegy, haladjunk. Alma örökli a szülők szorgalmát, eszét, tudásvágyát, de sajnos a szépségét nem; Alma csúnya. Magas, tagbaszakadt nő, vörös hajjal és kevéssé szép vonásokkal. Egy trampli szép ruhában. Miközben Alma életét végigkísérjük születésétől a végsőkig, megismerjük a helenként rideg édesanyát, a vitatható erkölcsű, de okos, virágzó vállakozást felépítő és több, mint egy fél évszázadon át üzemeltető édesapát, az örökbefogadott testvért, a félresikerült férjet, a bolond barátnőt, a Tahiti lelkészt, az óhazában élő rokonokat (mondjuk őket csak érintőlegesen)... meg még ki tudja milyen futóbolondokat. Alma a világtörténelem talán első kutatónője, a biológia területén mozog. Élete második felében a mohák vizsgálatával, megfigyelésével  Darwin evolúciós elméletével aznos következtetésekre jut. Alma Darwin pályatársa, azzal a különbséggel, hogy Alma nem publikálja az elméletet, mondhatnánk, hogy amolyan fiók-kutató, aki csak a fióknak ír. És amit végképp nem értettem, azért nem hozza nyilvánosságra briliáns kutatási eredményeit -az evolúciós elméletet, csak másfelől közelítve-, mert az önfeláldozás, mint emberi viselkedési forma, teljesen kilóg a mohák megfigyelése alapján leszűrt tapasztalataira alapuló elméletéből. A könyv vége felé (utolsó 50 oldal), azon vettem észre magam, hogy voltak olyan oldalak, ahol talán minden második-harmadik sor maradt meg, a többit, mintha átugrottam volna, így aztán biztosan ki is maradt néhány nagyon fontos dolog, sajnálom. Ha meg tényleg nem volt ott semmi fontos, akkor meg azét sajnálom.
  Lehetett volna jobb is, sokkal jobb is... Az Ízek, imák, szerelmek után adtam még egy esélyt; kár volt.
10/5 (de csak mert szép a borítója)
És akkor a hivatalos fülszöveg: (aminek a fele sem igaz, kb annyi benne az erotika, mint egy cipős dobozban. Egy biztos, aki a fülszöveget írta nem olvasta a könyvet!)
 Elizabeth Gilbert új regényének középpontjában a szerelem, az erotika, a kalandok és a tudományos felfedezések állnak. A szegény angol családból származó botanikus, Henry Whittaker a kininkereskedelem révén komoly vagyonra tesz szert, és feleségével együtt kivándorol Amerikába. Itt szüle- tik meg lányuk, Alma Whittaker, aki nemcsak apja rengeteg pénzét, de eszét is örökli. Gondos botanikai kutatásai és ta- nulmányai révén Alma egyre mélyebben elmerül az evolúció rejtélyeiben, amikor is váratlanul betoppan az életébe Amb- rose Pike, a tehetséges illusztrátor. Az orchidearajzok meste- re egy egészen más irányba, a spiritualitás és a csodák vilá- gába vezeti a nőt. Alma a tiszta ész logikáját követő tudós, Ambrose művész. Ami kettőjüket összeköti, az a tudás iránti vágy: hogy a maguk módján megértsék a világ működését.
A lélek botanikája nagyívű regény egy nagyívű századról. Hatalmas térbeli ugrások jellemzik; az olvasó Londonból indulva eljut Peruba, Philadelphiába, Tahitire és Amszter- damba. Az út során felejthetetlen karakterek tűnnek fel: misszionáriusok, kalandorok, asztronómusok, hajóskapitá- nyok, zsenik és kissé őrült figurák. De mind közül a legfon- tosabb Alma Whittaker története, aki a felvilágosodás korá- ban született, az ipari forradalom idején élt, és szemtanúja volt az emberi történelem rendkívüli pillanatának, amikor a tudományok, a vallás, a kereskedelem és a társadalmi osztályokat érintő régi elképzelések megdőltek, és helyettük új ideák léptek életbe.

                                Elizabeth Gilbert - A lélek botanikája

2020. augusztus 13., csütörtök

Teljes titoktartás (francia-belga thriller)

 Nagyon jó volt! Hibátlan film, ha voltak benne hibák olyan kicsik voltak, hogy átlibbenhetünk felettük, :-).

Felüdítő európai film a sok amerikai borzalom után. És hát az irodalomról, egy könyvről szól. Nagyon jó kis történet a barátságról, a tehetségről, a hűségről, megkockáztatom, hogy még a szeretetről is.

Spoiler-szerű:

Egy zseniális krimisorozat harmadik, egyben utol kötete megjelenése előtt a kiadó összecsődíti a legjobb forgalmazó országok fordítóit, hogy  egy hermetikusan lezárt bunkerban lefordítsák a művet, ezzel biztosítva, hogy minden országban egyszerre kerülhessen piacra.

Hajmeresztő az ötlet... 

És minden óvintézkedés ellenére a könyv szépen lassan, 100 oldalanként megjelenik a neten... Ki a hacker? Hogyan lehet megvalósítani a szivárogtatást egy olyan közeben, ahol se net, se telefon? És nagyon ügyesen terelgeti a rendező a nézők gondolkodását is, mert elfelejtjük feltenni az alapvető kérdést: MIÉRT? 

Valami sokkal nagyobb dolog lappang a háttérben, mint a pénz...

 Zseniális színészek zseniális játéka. Olyan karakterek, olyan különbözők és mégis olyan egységet teremtenek, hogy méltán sajnáljuk, hogy vége van a filmnek. Kicsit vontatottnak tűnik a film eleje, legalább a feléig "Mivanmá, na...!" érzésem volt, de így utólag úgy érzem, hogy annak is megvolt a maga létjogosultsága, legalább annyi, hogy egy felspanolt állapotban löknek bele az események sűrűjébe.  Kb hasonló állapotban vannak a bezárt fordítók is, amikor kirobban a konfliktus. Az első, majd sorban a többi is és mint egy kinyíló virág bontakozik ki a teljes történet, ahol minden sziromnak egyenként jelentősége van.

10/10

És akkor a hivatalos fülszöveg:

Kilenc műfordító gyűlik össze egy vidéki kúrián. Egy páncélozott teremben íróasztalhoz ülnek, hogy a legnagyobb titoktartás mellett lefordítsák egy világrengető sikerkönyv utolsó kötetét. De úgy tűnik, hiába minden óvintézkedés: a regény első tíz oldala egyszer csak feltűnik az interneten, és egy ismeretlen zsaroló elképesztő összeget követel, hogy ne hozza idő előtt nyilvánosságra a folytatást. A helyzet egyre feszültebb, mindenki gyanús: ki szivárogtathatta ki a szöveget?

 

 

                                    

2020. augusztus 3., hétfő

Holtodiglan (Gone girl)



Nem friss film (2014-es). Nem először látom, nem is másodjára, de nagyon jó. Hátborzongató, de nagyon jó.

Fiatal házaspár, szépek, okosak, saját házban laknak, van kis pénzük, az ember nem is gondolná, hogy belül már minden szétesett. Kevés odafigyeléssel még talán minden megjavítható lenne. Talán csak fel kellene idézniük az első napok érzéseit... ám a férfi túl gyenge és nem harcol, a nő pedig túl beteg és harcba száll.

Egy nap Nick elindul otthonról majd megérkezik egy kocsmába (amiről kiderül később, hog az övé). Aznap van az ötödik házassági évfordulójuk feleségével és ő mégsem otthon ünnepel. Pedig Amy otthon van.
Hamarosan az egyik szomszéd telefonál, hogy a macska az utcán kószál, ezért Nick felpattan, hazaszalad. A macska sosem mehet ki a házból, tehát valaminek történnie kellett. Amy, a felesége  eltűnt. Néhány, a nappaliban felborult bútor meggyőzi Nicket, hogy valami gáz van, ezért riasztja a rendőrséget. A rendeőrök meg is érkeznek, a szkeptikus segédrendőr és megértő, segítőkész nyomozónő, dehát ki ne lenne megértő és segítőkész a jóképű, sármos, riadt férjjel (Ben Affleck), aki értetlenül áll az események előtt.
A nyomozónő döbbenten konstatálja, hogy eltűnt feleség nem más, mint gyermekkora kedvenc könyv-sorozatának főhőse: Csodálatos Amy, a kislány akinek életébe olvasók millióit engedte, csábította be Amy (Rosamunde Pike) írőnő anyja, tönkretéve ezzel lány jelenét, múltját és jövőjét. Amy gyönyörű, tehetséges, intelligens, mégis valami megmagyarázhatatlan szomorúság lengi körül, valami nincs rendben nála, benne, a környezetében, a fejében, a viselkedésében, úgy egyáltalán túl szép, hogy igaz legyen.

Érdekes film, mert lépésenként épül fel, gondosan kidolgozva. Apránként tekinthetünk vissza a múltba, a korábbi mozaik kockákért és apránként ismerjük meg a jelent, hogy mi vezetett az események ilyetén alakulásához és lépésenként kapjuk az információkat, hogy elgondolkodhassunk, ki is a felelős.

Sokáig, feltehetően, mert nő vagyok, Nicket éreztem pozitív szereplőnek, neki drukkoltam, hogy jöjjön ki jól az egész helyzetből, őt láttam áldozatnak, de ha most visszagondolok, nem tudom megmondani egyértelműen ki az áldozat, ki a bűnös, hogy túlzott elvárásokról van-e szó, vagy elmebetegségről, beszélhetünk-e egyáltalán bűnösről, vagy úgy érdemlik meg egymást Nick és Amy, ahogyan vannak.

Mindössze két pozitív szereplőt tudok mondani, akik viszont sajnos nem főszereplők: Nick ikertestvérét, Margo-t, aki feltétlen szeretettel támogatja Nick-et még akkor is amikor már minden összedőlt és a rendőrnőt, Rhonda-t, akinek Amy előkerülését követően már meg van kötve a keze, hiába tudja az igazat, nem tehet semmit.

Nagyon jókat lehetne beszélgetni a filmről, mert több aspektuból is nézhető a helyzet, a szerepők olyan mértékben összetettek, hogy mindegyikük megérdemelne egy kis boncolgatást.Ki is az áldozat? Ki a nagyobb áldozat? Van-e értelme azt nézni ki a nagyobb áldozat? Lehetne-e pozitív vége a történetnek? És egyáltalán: milyen beteg világbn élünk?

A film Gillian Flynn azonos című regényéből készült, mely valós történeten alapszik.


10/9

Nick (Ben Affleck) és Amy (Rosamund Pike) ötödik házassági évfordulójukra készülnek. Viszont az ünnepi nap reggelén, Amy nyomtalanul eltűnik. Nick a rendőrséghez fordul, akik azonnal el is kezdik a nyomozást az ügyben. Ami során egyre több nyom utal arra, hogy a látszólag boldog pár élete számos sötét titkot rejt. A nyomozás előrehaladtával szinte mindenki arra gyanakszik, hogy Nick nem is olyan ártatlan, mint amilyennek beállítja magát. Számos hazugságon érik és a helyzethez képest, eléggé furcsán viselkedik. Amivel még inkább magára tereli a rendőrség és a média figyelmét. 


2020. augusztus 2., vasárnap

Képeslap gyilkosságok (Postcards killing)


 A filmet Denis Tanovic rendezte, nekem nem sokat mond a neve, többnyire eddig a délszláv háborúval kapcsolatos, vagy a manapság történő, szintén ezen a környéken játszódó életeket, történeteket vitte vászonra. Aranymedve díjas, stb, szóval tudja amit kell, de ezt ebből a filmjéből látjuk.
Hátborzongató... és Jeffrey Dean Morgan-nek még el is hisszük...
A történet eleje spoilerezés nélkül:
Az amerikai nyomozó Londonba érkezik, mert a nászúton lévő lánya, az ifjú férjével együtt gyilkosság áldozata lesz. A nyomozót a londoni kollégák kizárják a nyomozásból, ám ő ennek ellenére szagot fog... mert a gyilkos sorozatban öl és gyilkosságokara fel is hívja mindig a figyelmet egy képeslappal. Gyilkosság történt Madridban, Londonban, Berlinben (ahol bégre eg jófej, nyugdíj előtt álló zsaru beengediJacobot, az apát a nyomozásba) és... még sajnos a képeslapokon továbbra sem szerepel a mondat végi pont...

Szeretem a krimiket, de valahogy  egyre igényesebb vagyok, akármilyen vackot már nem szívesen nézek. A műfaját én inkább thrillernek mondanám, és azok között is a jobbak közé.

10/7,5

Nem igazán értem, hogy az imdb-n miért csak 6 pontot kapott (ellentétben a nézhetetlen Úriemberek 8 pontjával)...

És akkor  a hivatalos ismertető:


A New York-i nyomozó tragikus körülmények között elveszti lányát és vejét: brutális kegyetlenséggel gyilkolja meg őket európai nászútjuk során a bomlott, beteg elméjű elkövető. A gyilkosságok egyre szaporodnak Európa-szerte és a rituális gondossággal beállított testek borzongató látványa nem elég: a gyilkos minden esetben képeslapon üzen a helyi újságíróknak. Megkezdődik az országokon átívelő versenyfutás az idővel és a gyilkossal.

A képeslap gyilkosságok (2020) - Mozipremierek.hu



2020. augusztus 1., szombat

Diana Gabaldon: Outlander 6/1. Hó és hamu lehelete


Felfaltam, mint az előzőeket, de valahogy ez már fárasztott... kicsit kezdem azt érezni, hogy Diana Gabaldon megélhetési író lett és nem az ihlet belső feszítő erejétől indíttatva veti papírra történeteit.
Ha egyenként nézzük a történeteket, akkor mindegyik önállóan is megállná a helyét, annyi esemény, konfliktus, sérülés és épülés van bennük, hogy elég lenne az egész regényáradatra, de így, hogy összekapcsolódnak, már kezd fárasztó lenni. Vagy ezt a könyvet is csak rosszkor olvastam, a perzselő nyári forróságban (enyhe, már negyedik napja tartó fejfájással) ...? Ha én lennék Claire helyében, azt hiszem - Jamie ide vagy oda, tőlem a világ legjobb pasija is lehet -, már hatvankétszer visszautaztam volna a köveken át egy bájos "Helló"-t rikkantva. Egyre irreálisabbak a szereplők, a helyzetek, az érzelmek, lassan már csak az ágy-jelenetek (azokból meg valahogy mintha egyre több lenne) tűnnek valóságosnak, illetve azok meg azért lógnak ki kicsit, mert hát két 50 körüli ember, akik naponta annyi fizikai munkát végeznek, mint egy XVIII. századi parasztgazdaságban Claire és Jamie, plusz még az állandó politikai lavírozás, a bérlőkkel való foglalkozás, indánozás, gyógyítás-kísérletezés-tanítás, elrabolódás és megmenkülés, mészárlás és megerőszakolódás, állandó probléma megoldás, bíráskodás, kutyafüle amit ők csinálnak nap, mint nap... hát egy húszévest is lefárasztana annyira, hogy napi 2 szexre már nem lenne sem ideje, sem energiája... vagy legalábbis a háta közepére sem kivánná. Vgy nekem nem eléggé fehér a májam, :-(.

Cselekményes, pergő, mint az összes eddigi Outlander könyv, tele eseményekkel, de valahogy most először érzem azt, hogy túl sok esemény történik benne, ez már túlzás...
Sehol egy leíró rész (mostmár az új szereplőket sem írja le, mutatja be), sehol egy is kis megpihenés... kevés benne a feloldás, állandóan csak spanolódunk, egyre feszültebb a történet... olyan túlspilázott (szóeredet német: spielen) lett a könyv. Persze erre lehet azt mondani, hogy realisztikus (mondjuk tudjuk, hogy ennyire az élet sincs túltolva, de persze lehet mondani), nos szóval, úgy gondolom, nem azért veszünk a kezünkbe könyvet, hogy egy reális világot tárjon elénk a szerző - ha arra vágynánk: tv híradó, CNN, stb, némi művészi eszközzel.

Ja, és végig ott nyomaszt minden ötödik oldalon a hamarosan beköszöntő újabb háború (Amerikai Függetlenségi), illetve Jamie-Claire elvileg néhány év múlva bekövetkező tűzhalálának lehetősége. Ugye eddig Claire bármilyen történelmi kataklizmát is adott Jamie tudtára a XX. századi tudásának birtokában és próbált vele együtt megelőzni, próbálkozásaik kudarcba fulladtak (cullodeni csata, a skót kultúra kiírtása, stb), moost meg itt van a régi újságkivágás...  az ember óhatalanul is arra számít, hogy ezt sem fogják tudni kivédeni, mert hiszen Jamie az élete árán is ki fog menteni minden kisegérkét a tűzvészből, mert ő olyan... , Claire pedig már jól tudjuk, hogy Jamie nélkül... hát ő sem akarná tovább csinálni, nosza rajta visszaugrik egy körre ő is a tűzbe... Tartok tőle a következő részt is el fogom olvasni, mert ezek után érdekel mi lesz a sztori vége (remélem az már utolsó könyv lesz), de már erősen előítéletes vagyok.

Én úgy gondolom, úgy képzelem (nekem is voltak firka-próbálkozásaim), hogy az író legalább a főhőseit szeresse, kedvelje, lásson bennük valamit, ami miatt róluk ír, de DG már annyi minden megalázó, szörnyű és kegyetlen dolognak veti alá őket és annyi borzalmat hajtat végre velük (és a végén úgy tesz, mintha minden leperegne róluk egy kiadós mosakodás után), hogy én már nem tudom elképzelni, hogy szeretné őket. Kicsit kezd olyanná válni ez a történetfolyam, mint a Kormos István Vackor-ja, amit, mint jól tudjuk szavanként/soronként fizettek, ezért lett ilyen hosszú és sajnos olyan is, amilyen...

Csalódás volt. Történetileg, érzelmileg, mindenhogyan, plusz ezt a 750 oldalt még kézben is kellett tartani, ami kényelmetlen volt, ha belealudtam még jól képen is nyomott...

Nem tudom mit vártam, de biztosan nem azt, amit kaptam...

                                    Lira.hu
10/6

És akkor jöjjön a hivatalos fülszöveg:

"Lenyűgözően szórakoztató... A legmagasabb színvonalú letehetetlen könyvek közé tartozik, és az első oldalától az utolsóig izgalmas olvasmány" - Chattanooga Times

Felülmúlhatatlan történetszövés, feledhetetlen jellemrajzok, részletes történelmi háttér - Diana Gabaldon munkájában mindez megtalálható. Ez a regénysorozata nem csak New York Times Bestseller lett, de a kritikusok javának elismerését is elnyerte amellett, hogy olvasók millióit ejtette rabul. Az első kötetben, amelyben minden elkezdődik, két kiemelkedő karaktert ismerünk meg, Claire Randallt és Jamie Frasert ebben a szenvedélyes, történelmi háttérrel átitatott regényben, amiben a kaland a kortalan szerelemmel párosul...

1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után, amikor keresztülsétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen "sassenach" lesz belőle, vagyis idegen a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön...Urunk 1743. évében.

Miután az általa ismeretlen erők visszasodorták az időben, Claire olyan intrikák és veszélyek közé pottyan, amelyekre az élete is rámehet...továbbá a szívét is összetörhetik. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias, ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.