Könyvklubos könyv. Megint nem egyezik az ízlésemmel. Eleve a könyv elején vannak az impressziók és a köszönetek
, ami furcsa, azt meg végképp furcsának tartom, hogy ChM azzal a sértődöttséggel vegyes enyhén vádló hangnemben kezdi még a saját kedvcsinálóját is, ami éppen hogy előítéletet ébreszt az olvasóban, nem pedig kíváncsiságot.
Innentől kezdve elég nehéz volt elvonatkoztatnom az művet az írótól, azt hiszem nem is sikerült, :-(.
Hát akkor vágjunk bele. Adott egy szuper sebész, aki éppen egy konferencia után, illetve a konferenia után beiktatott hegymászás után igyekszik haza nyugati parti (talán Los Agelesben lévő) tengerparti házába, a feleségéhez és 4 és fél éves ikreihez, ám a közeledő vihar miatt úgy látszik nem fog összejönni neki, mert leállítják a repülő járatokat.
Itt találkozik a szép és sportos újságírónővel, aki még a beszállásra való várakozás közben is nyújtó-gyakorlatokat hajt végre a földön a reptér padlóján, és aki nagyon siet haza a küszöbön álló esküvőjére.
De a vihar gyön. Mer' az olyan! Leállítják a repülőjáratokat, mert ez egyik jégtelenítő gép elromlik és a maradék egy gép nem bír annyi repülőgépet jégmentesíteni. De aggodalomra semmi ok, a szipi-szupi sebész (traumatológus és baleseti-sürgősségi sebész) barátunk miközben elkószál a repülőtéren, találkozik egy kisgépes pilótával, aki bevállalja, hogy az egy órán belül lecsapó hóvihar előtt elröppenti a dokit talán Denverbe...?! vagy legalábbis olyan reptérre, ahonnan biztosan talál majd a napsütötte tengerpartra járatot. A dokinak egyből eszébe jut, hogy ez a kisgépes út megoldhatná szép és sportos újságírónő problémáját is, azaz így lehetőséget kapna arra, hogy ne késse le a saját esküvőjét. És persze a szép és sportos újságírónő egyből ugrik is a lehetőségre.
Nos, bennem itt merült fel először, hogy: "B...d meg! Itt mindenki hülye?" Esküvő előtti napon mi a francot keres a szép és sportos az ország túlnansó felében? Mondjuk a regény végére meg is jön a válasz: esze ágában nincs a gazdag nyálgéphez menni feleségül, de ez akkor még nem is sejthető. Aztán a szipi-szupi-doki: annyira nem fontos neki a családja (akikről állandóan jelenidőben, nagy odaadással beszél), a szerettei, a megmentendő betegei (akiknek a kórlapjait végig lobogtatja a fél reptéren, mert még az utazás közben is velük foglalkozik - hozzáteszem én vinnék egy jó könyvet és nem hiszem, hogy a munkámmal foglalkoznék, pedig úgy gondolom elhivatott, lelkiismeretes munkaerő vagyok), hogy felszáll a legnagyobb vihar kezdetén egy 70+-os pilótával egy kávédarálóra, mikor a jóval megbízhatóbb, az időjárás viszontagságait jobban bíró nagyrepülők biztonsági okokból nem szállnak fel... és az öreg pilóta: elhiszem én, hogy ez sokkal macsóbb, mint hazamenni az asszonyhoz és biztonságban, szeretetben eltölteni egy estét, ehelyett repülés közben órákon át dícséri a házasság intézményét, ömleng róla, milyen szuper is az ő házassága, hiszen egyre jobban szereti a feleségét (az 50 évvel korábbi megismerkedésük óta), nos ezt a hatalmas szeretet és összetartozást, a nyugodt öregkort, stb-t mind kockára teszi, cska hogy két vadidegennek segítsen egy nem csak látszólag veszélyes repüléssel.
De hát, ha a főhősök normálisak lennének, vagy legalábbis normálisan gondolkodnának, a könyv nem 300 oldal lenne, hanem max 3: jött a hóvihar, a két utazó veszteg marad a fenekén a szállodában, max összeszűrik a levet, kiderül, hogy a szép és sportos tojik a vőlegényére, kiderül, hogy a szipi-szupi-dokinak már meghalt a felesége és az ikrek nem is születtek meg igazán, az öreg pilóta pedig, ahogyan az elvárható lett volna tőle, hazamegy szépen a szintén 70 körüli feleségéhez és egymás kezét simogatva elmennek másnap a kórházba még egy kontrollvizsgálatra, ahol megdícsérik az öreg pilótát, hogy ezzel a vizsgálattal megmenekült egy végzetes szívrohamtól és még boldogan élhet imádott feleségével és Tankkel (a későbbi Napoleonnal, a vad hegyitacskóval) még vagy 10 évig...
Ha viszont így történt volna, nem tudhattuk volna meg, hogy egy jó pilóta még akkor akkor is képes letenni (nem túl kíméletesen) a kedvenc, egyszem gépét, ha történetesen mnéhány perce egy szívroham végzett vele, hogy a szép és sportos mennyire bírja a fájdalmat, inkluzíve, hogy a leszállást valaki zuhanássá minősítette és így a szép és sportos kicsit ronggyá tört, de aggodalomra semmi ok: ő az ideális beteg, hogy szipi-szupi-doki még egy repülőroncsban is, két-három törött bordával is példásan ellátja a sérültet (a szép és sportost), az ivópalack milyen jó ágytál helyett (mondjuk ennek a részletei k....ra nem érdekeltek volna ennyire részletesen, sőt semennyire, bár annak örültem, hogy legalább nem tévesztették össze az ágytál ivópalackot az ivó-ivópalackkal, mert akkor lehet, hogy széttöröm az e-könyv olvasómat), hogy a hegymászóhátizsák tulajdonképpen a bűvész kalapja: minden van benn, csak kicsit keresni kell, hogy a szívrohamban meghalt, temetetlen pilóta is jó valamire, ha másra nem, puma csalinak, hogy a szipi-szupi mennyire önfeláldozóan rángatja végig fel-alá a fél hegyen a nyomorult törött lábú szép és sportost egy fél szárnyba kötözve miközben sült pumahúst rágcsálnak (aminek egy részét a szép és sportos a bugyijában rejtegeti), hogy hogyan találnak egy cserkésztábort három hét fagyoskodás után már-már életveszélyes állapotban, majd ami megint csak nem logikus, miért nem marad ott a szép és sportos, míg a szipi-szupi segítséget hoz, hogy a szipi-szupi ebből a majd 4 hét megpróbáltatásokkal és viszontagságokkal teli életveszélyes hegyi kalandból nem tanulva miért nem a biztonságos hosszabb utat választja (amikor már látják a város fényeit!!! tehát még ha 5 kilóméterrel is több az út, de azért láttak az elmúlt egy hónapban meglepő dolgokat, de azt legalábbis mindenképpen, hogy amit elterveznek az biztosan nem úgy alakul) és miért lesz inkább lavinatöltelék, a szép és sportos pedig élőhalott (de a diktafont megmenti!!!!!!!! csakazértis, az élete árán is!!!!!!), hogy a szipi-szupi az az igazi sunnyogós fajta pasi (aki elsunnyog a kórházból, elsunnyog az esküvőről), noch dacu az elméje enyhén szólva megbomlott (ennek ellenére vezetősebész..., sehol sem akarok balesetet szenvedni, de annak a kórházban a közelében a legkevésbé ahol a szipi-szupi dolgozik), de nem most, hanem már négy és fél éve, mert a környezetével igyekszik elhitetni, hogy a családja életben van, sőt, hogy van családja..., hogy ha valakinek a számára legfontosabb 3 személy élete veszélyben forog, ráadásul még orvosi végzettsége, ebből adódóan rálátása is van a valós veszélyre, hogyan viheti őket haza a kórházból, miközben megoldható lenne, hogy a műtő melletti szobában legalább 10%-kal növelje a túlélésük esélyeit (ha mindannyiuknak nem is, legalább az imádot feleségének) és ha már hazavitte a tengerparti házba, hogyan hagyhatja őket egyedül, hogy a szép és sportos rájön, neki nem kell a gazdag nyálgép, neki a bomlott elméjű szipi-szupi kell, annak ellenére, hogy a szipi-szupi tutira elme-klinikai eset...
Nem hiszem, hogy Charles Martinnak adok még egy esélyt. Úgy döntöttem, ezzel a kapcsolatunk véget is ért.
10/3 (mert legalább kíméletesen rövid volt)
Egy viharos éjszakán két idegen várakozik a Salt Lake City-i
repülőtéren. Ashley Knox vonzó, sikeres újságíró, az általa olyannyira
várt esküvőjére igyekszik. Dr. Ben Payne ortopédsebész és nem mellesleg
tapasztalt hegymászó éppen egy orvosi konferenciáról tart hazafelé, hogy
a másnapra előjegyzett műtétjét elvégezhesse. A közelgő hóvihar miatt
azonban valamennyi járatot törölték.
Az egyetlen kiutat egy idős ember, Grover charterjárata jelenti így
keresztezi egymást a két fiatal sorsa. Ám olyasvalami történik, amire a
legrosszabb rémálmukban sem gondoltak. Repülőjük lezuhan, és hamarosan
szembe kell nézniük a kegyetlen valóssággal: a faggyal, az éhséggel, a
szédítő magassággal, a reménytelenséggel, önmagukkal és egymással is.
Egy szívszorító és minden erejüket felemésztő küzdelem kellős közepén
találják magukat, amelyet a hegyekkel és saját érzelmeikkel vívnak.
