Eleinte tetszett, nagyjából a feléig, de aztán elkezdett hullámzani; voltak benne nehezen olvasható, unalmas, már-már érdektelen részek. A szereplők apránként semmilyenek lettek, vagy a másik véglet: mindenfélék. Rendben, erre mondhatnánk azt, hogy de hát mi emberek sokfélék vagyunk, sőt sokféle arcunk is van, a helyzet és az adott környezet erősen befolyásolja mikor, kivel, hogyan viselkedünk, mit gondolunk róla, milyen hatást is vált ki belőlünk, de ez valami más. Annyira sokfélére sikerült a történet, a szereplők, hogy a végén, ahogy már írtam semmilyen lett. És akkor a zavaró, enyhén gusztustalanság felé hajló részekről ne is beszéljünk, amiket egyáltalán nem találtam odavalónak... sőt feleslegesek voltak (ha annak kellett volna a fülszövegben szereplő erotikus résznek lennie, akkor jelentem: na, az tutira nem volt!).
A stílusától sem voltam elájulva, sem a történetvezetéstől, sem a környezet bemutatásától, sem úgy egyáltalán az egésztől. Olyan volt, mintha az író innen-onnan összecsipegetett volna egy nagy halom jó ötletet (egyes fejezeteket), amiknek köze nem volt egymáshoz, de ő mégis addig faragta (leíró részekkel igyekezett összekötni az egymástól teljesen elütő dolgokat), erőszakolta őket, amíg bele nem passzírozta egy regénybe.
Alma, a mesélő-főszereplő az 1700-as évek vége felé holland anya és angol apa lányaként születik Amerikában. Szülei különcök, mérhetetlen gazdagok, tehetséges, okos emberek. Egyik percben szuper szigorúak, sőt, az egész környezet, a másikban elkényeztetik Almát. Valahogy olyan kicsit kisiklott erkölcsű (nem a szexuális erköcsre gondolok), vagy értékrendű lesz Alma, de nagy disznóságokat nem csinál, inkább csak felületes és elbizakodott. A másik pillanatban pedig gátlásos és görcsös, főleg az önérvényesítés terén. De valahogy mégis erőszakos is... na mindegy, haladjunk. Alma örökli a szülők szorgalmát, eszét, tudásvágyát, de sajnos a szépségét nem; Alma csúnya. Magas, tagbaszakadt nő, vörös hajjal és kevéssé szép vonásokkal. Egy trampli szép ruhában. Miközben Alma életét végigkísérjük születésétől a végsőkig, megismerjük a helenként rideg édesanyát, a vitatható erkölcsű, de okos, virágzó vállakozást felépítő és több, mint egy fél évszázadon át üzemeltető édesapát, az örökbefogadott testvért, a félresikerült férjet, a bolond barátnőt, a Tahiti lelkészt, az óhazában élő rokonokat (mondjuk őket csak érintőlegesen)... meg még ki tudja milyen futóbolondokat. Alma a világtörténelem talán első kutatónője, a biológia területén mozog. Élete második felében a mohák vizsgálatával, megfigyelésével Darwin evolúciós elméletével aznos következtetésekre jut. Alma Darwin pályatársa, azzal a különbséggel, hogy Alma nem publikálja az elméletet, mondhatnánk, hogy amolyan fiók-kutató, aki csak a fióknak ír. És amit végképp nem értettem, azért nem hozza nyilvánosságra briliáns kutatási eredményeit -az evolúciós elméletet, csak másfelől közelítve-, mert az önfeláldozás, mint emberi viselkedési forma, teljesen kilóg a mohák megfigyelése alapján leszűrt tapasztalataira alapuló elméletéből. A könyv vége felé (utolsó 50 oldal), azon vettem észre magam, hogy voltak olyan oldalak, ahol talán minden második-harmadik sor maradt meg, a többit, mintha átugrottam volna, így aztán biztosan ki is maradt néhány nagyon fontos dolog, sajnálom. Ha meg tényleg nem volt ott semmi fontos, akkor meg azét sajnálom.
Lehetett volna jobb is, sokkal jobb is... Az Ízek, imák, szerelmek után adtam még egy esélyt; kár volt.
10/5 (de csak mert szép a borítója)
És akkor a hivatalos fülszöveg: (aminek a fele sem igaz, kb annyi benne az erotika, mint egy cipős dobozban. Egy biztos, aki a fülszöveget írta nem olvasta a könyvet!)
Elizabeth Gilbert új regényének középpontjában a szerelem, az erotika, a kalandok és a tudományos felfedezések állnak. A szegény angol családból származó botanikus, Henry Whittaker a kininkereskedelem révén komoly vagyonra tesz szert, és feleségével együtt kivándorol Amerikába. Itt szüle- tik meg lányuk, Alma Whittaker, aki nemcsak apja rengeteg pénzét, de eszét is örökli. Gondos botanikai kutatásai és ta- nulmányai révén Alma egyre mélyebben elmerül az evolúció rejtélyeiben, amikor is váratlanul betoppan az életébe Amb- rose Pike, a tehetséges illusztrátor. Az orchidearajzok meste- re egy egészen más irányba, a spiritualitás és a csodák vilá- gába vezeti a nőt. Alma a tiszta ész logikáját követő tudós, Ambrose művész. Ami kettőjüket összeköti, az a tudás iránti vágy: hogy a maguk módján megértsék a világ működését.
A lélek botanikája nagyívű regény egy nagyívű századról. Hatalmas térbeli ugrások jellemzik; az olvasó Londonból indulva eljut Peruba, Philadelphiába, Tahitire és Amszter- damba. Az út során felejthetetlen karakterek tűnnek fel: misszionáriusok, kalandorok, asztronómusok, hajóskapitá- nyok, zsenik és kissé őrült figurák. De mind közül a legfon- tosabb Alma Whittaker története, aki a felvilágosodás korá- ban született, az ipari forradalom idején élt, és szemtanúja volt az emberi történelem rendkívüli pillanatának, amikor a tudományok, a vallás, a kereskedelem és a társadalmi osztályokat érintő régi elképzelések megdőltek, és helyettük új ideák léptek életbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése