Külön tetszett, ahogyan leírta a főszereplő Erika vívódásait, tetszettek a párhuzamosra állított sorsok és nagyon tetszett, hogy sehol nem volt túlspilázva, elnyújtva a történet, nincsenek benne értelmetlenül hosszú leírások, túlmagyarázások, hiszen aki olvassa, beszippantódik a történetbe, azonosul, vele történik az egész, nincs szükség szájbarágásra (ez ugyanis az egyik legnagyobb problémám a mai amerikai irodalommal, hogy olyan, mintha gyenge elméjűeknek szólna, túlmagyaráz mindent, ezzel éppenhogy agyonvágja a történetet, cserébe viszont rögtön 600 oldal fölé kúszik a terjedelem; gyanítom az Egyesült Államokban oldalszámra fizetik az írókat).
A végén van egy kis elhalványuló pirospont (de azért még piros!!!): úgy éreztem, hogy a materialistáknak is kedvezni akart, mert a Szent Korona-bemutatón pont azt a pluszt csapta agyon materialista magyarázattal amitől a Szent Korona beavató korona, de "legyen egy kis csont a materialistáknak is, na! Ma nagylelkűek vagyunk!", illetve a legvégén amikor felsorakoztat további két generációt, az már nekem kicsit elindult a túltolás felé. A főszereplők gyereke elég lett volna (bár már ott is megrezzent a léc), de ez nem vont le semmit a dolog élvezeti értékéből, csak éppen hozzá sem adott semmit sem, mert anélkül is kristálytisztán értettük, hogy kinek mi a szerepe a regényben, kik a katalizátorok, kiket katalizálnak, ki mit kapott és adott tovább az utánakövetkezőknek, hol lép be és hol lép ki a történetből, stb...
Üdítő színfolt volt, élveztem, köszönöm! 😀😀😀 Bauer Barbara könyveivel még fogok találkozni!
És akkor a hivatalos fülszöveg:
10/9
Dalnok Erika szerkesztőként dolgozik egy könyvkiadóban. Férjét néhány hónapja veszítette el, és most a munkájába menekül. Egy nap különös kéziratra bukkan, amely azonnal megragadja a képzeletét, s némi fáradsággal sikerül is kiderítenie az álnéven beküldött írás szerzőjének kilétét. A neves történész azonban már nem él, így Erika az özvegyét és a fiát keresi fel, hogy engedélyt kérjen a kiadásra. Ám a mű nem teljes: a messzi múltban játszódó, különös, sejtelmes mesének csak az első része készült el. Hiányzik a mese vége, a magyar Szent Korona elkészítésével megbízott aranyműves fiának története.
Amikor Erika megtudja, hogy a szerző fia, Szentesi Zoltán a jogi diploma megszerzése után kitanulta az ötvösmesterséget is, megpróbálja rávenni, hogy írja meg a fiú történetét. Fejezze be ő azt a mesét, amelyet annak idején az édesapja mondott esténként az ötéves Zolikának. Ám a férfi, aki még mindig úgy érzi, fiatalon elhunyt apja cserben hagyta és elárulta őt, nem akar kötélnek állni. Pedig ő maga is éppen azzal a tűzzománc képpel vesződik, amelyikkel apja meséjének hőse a világtól elzárt kolostorban. És úgy is él, akár egy szerzetes. Ideje nagy részét a munkaasztalánál tölti, megszállottan dolgozik, ám Szent Bertalan portréja minden igyekezete és mesterségbeli tudása ellenére csak nem készül el.
Vajon Zoltán a csalódottságon, haragon túllépve, a megbocsátás és a szerelem erejével képes lesz befejezni a szent portréját, és megírni a mese végét? Visszatalálhat-e az édesapjához úgy, ahogyan az 1500 évvel ezelőtti történet kisfiú hőse? És vajon Erika el tudja engedni a múlt fájóan szép, bénító emlékeit, hogy újrakezdhesse az életét másvalakinek az oldalán?
BAUER BARBARA misztikus elemekkel gazdagított, finoman hangolt új regénye apa és fia története a jelenben, illetve a mesék, legendák ködébe vesző távoli múltban. Négy, keresztutakkal és tévelygésekkel sújtott élet históriája, amely az elszakadásról és az újbóli egymásra találásról szól. A folytonosságról, az apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre hagyományozott örökségről: a hit, erő, szeretet hármas parancsáról, amelynél nincs nagyobb hatalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése