Az elsők, 😁 avagy belevágtam a fúziós ékszerkészítésbe (is)

Susan Barker: Inkarnációk

Régen olvastam ennyire pocsék, perverz, agresszív,  egyszerűen gusztustalan könyvet. Nem tudom hogyan zajlik a reinkarnáció, de remélem nem így. Ezért a könyvért kár volt; kár az időtért,  a papírért,  a nyomdafestékért... 

 

0/10

A hivatalos fülszöveg:  ,,Meghökkentően eredeti, briliáns, az emberi elme határait feszegető-tágító regény" - ezzel az elismerő mondattal fogadta Susan Barker új könyvét írótársa, Chris Cleave.  A történet főszereplője Vang, a pekingi taxisofőr, aki egy nap különös levelet talál a kocsija szélvédőjén. Nyugtalanító sorok, melyek írója mintha egyre közelebbről figyelné meg őt és a családját. Vang nyomozni kezd a titokzatos, furcsa, de felkavaró levél nyomán, amelyet továbbiak is követnek. Mindegyikből a kínai történelem egy-egy meghatározó, ám véres, szenvedélyes és intrikákkal teli korszaka tárul fel, melyben az egyéni lét már-már kilátástalannak tűnő, folytonos küzdelem. Rokon lelkek találkoznak valami ellenállhatatlan erő hatására, majd törnek egymás életére. Vangot mágnesként vonzzák ezek a több száz éves történetek, és azon kapja magát, hogy nyakig ül egy rejtélyben, melyet ki kellene bogoznia - miközben az ismeretlen leskelődő által mozgatott szálak eltéphetetlen hálója egyre jobban befonja őt is és a családját is.  Vajon mi köze lehet egy hétköznapi taxisofőrnek a kegyetlen Csia-csing császár elleni merénylethez, az ópiumháború idején ügyeskedő kisemberekhez, a maoista korszak félelemmel teli légkörében élő gimnazista lányokhoz?  Lebilincselő és torokszorító lélekutazásra hív ez a regény még az után is, hogy a végén választ kapunk a kérdéseinkre. A szerzőről:  Susan Barker Kelet-Londonban nőtt fel, filozófiát és kreatív írást tanult Anglia különböző egyetemein. Első két regényét Dylan Thomas-díjra jelölték, több hazai és külföldi ösztöndíjat is elnyert, többek között a Brit Királyi Művészeti Akadémia is támogatta. Hosszabb ideig élt a híres yaddói irodalmi művésztelepen Saratoga Springsben.  Mélyen kötődik Kínához, mivel nagyapja a II. világháború elől menekült el onnan, ő maga pedig évekig élt Pekingben. Tanúja volt a mai rendszer ellentmondásosságának és az olimpiára való készülődés paranoiás, felfokozott légkörének. Érzékeny művészként, remek megfigyelőként szemlélte a város lakóit: az elnyomottakat és a kivételezetteket. Beszívta Peking szennyezett levegőjét, megismerkedett az emberi sorsokkal, a keleti orvoslással. Elvarázsolta a kínai történelem, méghozzá olyannyira, hogy hat éven át kutatott ehhez a regényhez. ,,Sokkal tovább tartott megírni, mint ahogy számítottam rá" - vallja be a honlapján. Angliába visszatérve ,,lelki archívumából" merítve dolgozott tovább, melyben minden képet és emléket megőrzött a pekingi évekből. A történelmi és a mai Kína ott vibrál, lüktet és rezonál ennek a könyvnek minden egyes lapján.  Díjak, jelölések:  Folio-díj (2014),  Jerwood-díj (2015),  The New York Times - Az év legfigyelemreméltóbb könyve (2015),  Kirkus Reviews Top 10 könyv (2015). Mindkét korábbi regényét (Sayonara Bar, The Orientalist and the Ghost) Dylan Thomas-díjra jelölték.  ,,A képzelet színpompás kaleidoszkópja... Barker éles szemmel, érzékenyen ír napjaink Kínájának társadalmi viszonyairól és arról, hogy a történelem milyen mélyen gyökeredző, megkerülhetetlen hatást gyakorol ennek a népnek a jelenére." - The New Yorker.  ,,Többrétegű, mesterien megírt regény." - The Guardian.  ,,Letehetetlen reinkarnációs fantázia... Kutatásokon alapuló buja, tobzódó történelmi tabló, mely feledhetetlenné teszi ezt a könyvet." - Publishers Weekly.  ,,Ezerévnyi lidércnyomás, szenvedély és árulás. Áradó fantáziájú, rendkívüli regény. Az év szenzációja." - Adam Johnson író.  ,,Mesterien felépített, intrikákban bővelkedő mese, melyben az egyre növekvő feszültség és izgalom szinte a markában tartja az olvasót. Fájt elszakadni tőle." - The Boston Globe.

Hillary Boyd: Csütörtökön a parkban

 Kivételesen a fülszöveggel kezdjük:

Szerelem és szex hatvan felett - végre magyarul is a sokat vitatott, milliós példányszámban eladott nemzetközi bestseller Jenny több mint harminc esztendeje szerető hitves, odaadó anya, és nemrég óta rajongó nagymama. Kis üzletében dolgozik, minden csütörtökön sétálni viszi unokáját, Dylent a parkba, az estéit pedig a férjével tölti - annak ellenére, hogy George minden magyarázat nélkül elhagyta a hitvesi ágyat. Ennek immár jó néhány éve. Megismerkedik Rayjel, aki teljesen más, mint George: odafigyel rá, könnyű beszélgetni vele, nyitott gondolkodású és szexi. Mellette újra vonzónak érzi magát... Ettől fogva titkos találkák, sms-üzenetek, a következő csütörtökre való igazgatott várakozás - és összetört szívek, családi konfliktusok valamint nagyon fontos döntések formálják Jenny életét... Hilary Boyd regénye pillanatok alatt óriási viharokat kavart, és lett igazi kultuszkönyv, milliós példányszámú bestseller. 

Nos, íme egy újabb példa a csapnivaló fülszövegre. Köszönő viszonyban sincs a könyvvel, ha a fülszöveg írójának ennyi jött le a könyvből, nos... sajnálom. Tiszta szívemből.

Igen, ki kell jelenteni, hogy vannak könyvek, amik bizonyos életkor előtt, vagy bizonyos életkoron túl nem érthetők, nem élvezhetők a legnagyobb jóindulattal sem. Nem akarok fellengzősen úgy fogalmazni, hogy meg kell rá érni, de azt gondolom, hogy fiatalabb korban nehéz lehet egy olyan könyvet értékelni, ami egy idősebb korosztály gondolatairól, vívódásairól, megalkuvásairól, problémáiról szól. Én sem olvasok erősen érett koromban Bogyó és Babócát, mert sikitófrászt kapok tőle; bőven el tudom képzelni, hogy akik a fülszöveg szerinti "megbotránkozók", még éppen csak életük elején tartanak, kevesebbet láttak, éltek, mint a regény szereplői. Egyébként meg, semmi megbotránkoztató nincsen benne... még a szex is kb olyan erősségűen jelenik meg, hogy "lekapcsolták a villanyt"... na, jó, ennél azért több is van, de könyörgöm, még az esti Híradóban is több szex van, mint ebben a könyvben. No, ellenben vívódás... átértékelődés és átértékelés... talán kacérkodhatunk az öntudatra ébredéssel
is, sőt, mint megbotránkoztató fogalom: az egészséges önzés is megjelenik a könyvben.

Én hülye, évek óta itt tárolgatom magamnál és nem mertem elolvasni az idióta fülszöveg miatt. Bár ha jobban belegondolok, a dolgok akkor történnek meg mindig, amikor itt van az idejük... :-)

9/10

Rácz Zsuzsa: Kovácsné kivan

 Anyám...! Belebuktam... Talán nem véletlen, hogy az összes Terézanyu könyv kimaradt nekem...

 

A hivatalos fülszöveg:

Kéki Kata, a szabad lelkű szingli rendes nő lesz. Férjhez megy, szül, és akkor... Mi van?! Miközben mindenki elvárja, hogy legyen szuperanyu, Kovácsné gyakran zombianyu. Úrrá lesz a családdá válás káoszán és az örökölt mintákon? Sőt: képes megváltoztatni őket?

Rácz Zsuzsa 1972-ben született Miskolcon. Író, újságíró. Első regénye, Állítsátok meg Terézanyut! címmel 2002-ben lett bestseller, játékfilm készült belőle: a terézanyuság fogalommá vált. 2010-ben hozta létre a Terézanyu Klubot és pályázatot, hogy minden nő elmondhassa a maga történetét, és az Aranyanyu díjat, hogy megbecsülést kapjanak a nők, és mindenekfelett, támogató közösséget. Budapesten él férjével és két lányával.

"Ha őszinte akarok lenni magammal... De kurvára nem akarok! - sikítja bennem egy aranyos kis hangocska. Rutinból lenyomom, ahogy a vekkert szokás. Mintha kissé megváltozott volna az édességhez való viszonyom. Vad sóvárgást, sőt néha egyenesen olyan elemi vágyat érzek egy szem csokis keksz, egy csokiparány iránt, mint régen... Atyaég, még kimondani is rettenetes. Mint régen a szex iránt! Persze ez csak azért alakult így, mert nem vagyok szokva a csecsemőgondozással járó kőkemény fizikai munkához. (...) Éjjel kettő vagy hajnal négy körül úgy érzem magam, mint aki egész nap krampácsolt, autópályát aszfaltozott. Élve képes lennék felfalni egy vadkant. De előtte mégis széttépném a két kezemmel. Elképzelem, hogy amint le tudom tenni Borit, utolsó erőmmel elvonszolom magam a konyhaszekrényig. Feltépem az ajtaját, kirántom belőle a kekszet, a fogammal tépem le róla a nejlont. Ahogy huszonévesen a pasiját vetkőzteti az ember, hogy csak úgy pattannak a gombok, és a vágy vad szárnyán röppennek szerteszét a szobában."

"A Kovácsné olvastatja magát, befalod, mint egy színes makaront. Nevetsz a helyzeteken és közben magadon: igen, ezt én is átéltem!"
VIDA ÁGNES
a Babapszichológia és az Anyapszichológia szerzője

"Tilla hihetetlenül rendes, mindenben segített a fiaink körül. Mégis 10 évünkbe és három gyerekbe tellett, mire leesett: egy apának nem segítenie kell. Együtt vállaltuk, együtt csináljuk! Erről szól a Kovácsné, sírva röhögsz - magadon is!"
KORPÁS KRISZTINA - TILL ATTILA házaspár

"Akarsz végre olvasni egy olyan könyvet, ami ki meri mondani, hogy lópikulát vezet a tengernyi lemondás a megvilágosodáshoz és bölcsességhez? Akarsz végre olyan könyvet olvasni, ami ki meri mondani, hogy azanyaság, a szülőség kizárólag akkor nem vezet idegösszeomláshoz és váláshoz, ha megtanulunk magunkon röhögni? Ha igen, akkor jó helyen vagy. Kell neked ez a könyv. Röhögj és persze, bőgj együtt Kovácsnéval, lánykori nevén Terézanyuval."
PÉTERFY-NOVÁK ÉVA író

Kováts Róbert: Mielőtt megszülettem

Nem áll tőlem távol a másképpen gondolkodás; megnyugtat a reinkarnáció lehetősége; hiszem, hogy a világban rend van, mégha ez nem is látszik, de legalábbis mindennek oka és következménye van, mégha az nem is tetszik mindig.

 Rövid időn belül ez a második könyv ami azzal foglalkozik, hogy mi van a másik oldalon. Hogy van-e másik oldal, illetve, hogy van másik oldal és ott mindannyian előre megtervezzük a magunk kis életét, a főbb eseményeket és persze megkapjuk a szabad akaratot is, hogy hogyan szerezzük meg azokat a tapasztalatokat, amik hozzásegítenek a tanuláshoz, a megtapasztaláshoz, begyűjteni azokat az információkat amik előre visznek.

Ilyenkor nyugodtabb vagyok. Könnyebb elfogadnom, hogy rend van. És ez talán nem a birkaságból fakadó rend érzése. Szeretek mindent megérteni és tudni, nem csak vakon száguldani a zsírozott lejtőn a szakadék felé, hogy majd csak lesz valahogy... és mostanában elég sűrűn jönnek szembe olyan eseméynek, amik miatt megkérdezem, hogy Miért pont én? Persze ezek az események mindig valamilyen plusz erőfeszítést, vagy nem-akarom helyzetet hoznak... 

Azt hiszem - mivel nincsenek véletlenek -, jókor került a kezembe.

9/10 (9, mert nekem kicsit erőltetett volt néhol...) 

A hivatalos fülszöveg:

Emlékszem, Erin. Emlékszem a mennyországra.

A sikeres regényíró Richard Hollman és családja élete egyetlen pillanat alatt örökre megváltozik. A balesetet szenvedő férfi három percre meghal, majd csodával határos módon visszatér. Azonban nem egy ép és egészséges testbe; nyaktól lefelé teljesen lebénul. Gyötrelmeinek csupán az őt elborító emlékképek vetnek véget; szó szerint mindenre emlékszik a létközből. Ezzel kapcsolatos élményeit, tapasztalatait és megvilágosodásának történetét egy regénybe foglalja.

Évekkel később egy rendezvényen Richard találkozik Charlotte-al, a gyászoló özveggyel és édesanyával. Az író visszautasíthatatlan ajánlatot tesz a nőnek; segít neki megtalálni azt a lelki békét, melyet ő is meglelt a balesete után.

Richard Hollman döbbenetes és átfogó beszámolója által mi is belépünk a létköz világába. Láthatjuk a mindent átszövő sorsfonalakat, a szenvedések, örömök, drámák és megbékélések mögötti karmikus egyensúlyt, és azt, miként készül fel a lélek az elkövetkező földi életére.

Muriel Barbery: A ​sündisznó eleganciája

 Nos, gyűlöltem eleinte. Borzasztó volt, hogy egy 12 és fél éves kislány az öngyilkosságot tervezi.

Gyűlöltem, hogy egy  okos, kreatív, művelt asszony az élet perifériáján, rejtőzködve éli az életét.

Hittem is, nem is, hogy egy 12 és fél éves kislányt foglalkoztathatnak olyan dolgok, amik arra vezetnek, hogy nincs értelme. 

Azt már inkább elhittem, hogy valaki az egész életét rejtőzködve tölti, hogy hamar rájön, ha hülyének tetteti magát és csak befelé okos (briliáns, átlát a formán, érti azt a bizonyos nyelvet, amit tanulni nem lehet, csak születni rá).

Azt el tudom képzelni és hiszem, tudom, akiknek találkozniuk kell, azokat egymáshoz sodorja az élet.

Nagyon lassan nyílt ki a történet; amikor kinyílt, akkor viszont minden betűje, minden sora több élményt hozott, mint az idei év olvasmányai együttvéve.

Elképesztően erőltetettnek tartom ahogyan az író a gondolatokat Paloma, a kislány szájába adja, azonban a gondolatok jók (csak a tálalás pocsék), amikor már el tudtam szakadni a formától, a szereplők személyétől, akkor egy hihetetlenül érdekes szociográfiaként, vagyis inkább filozófiai műként tudtam értékelni az egész regényt. Összességében tetszett, meglepett, megbotránkoztatott, túlzónak találtam, valószerűtlennek, helyenként hülyeségnek, de mire a sallangok lehámozódtak, egy érdekes, jó élménnyé lett.

(Ja, és akik a fülszövegeket írják talán olvasni sem tudnak, de értelmezni biztosan nem)

 8/10

 

A hivatalos fülszöveg:

Az ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Kövér, tyúkszem van a lábán, hitvány ételeket eszik és szappanoperákat néz. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét, és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét.
A 12 éves Paloma, az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, azt tervezi, hogy tizenharmadik születésnapján felgyújtja lakásukat, majd véget vet életének.
Ők ketten a regény főszereplői és egyúttal narrátorai. Meg a házba költöző dúsgazdag japán férfi, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket…

D. Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak

 Hónapok óta olvasom, nagyon lassan ment. Nagyon nem szerettem a történetet. Nagyon megviselt ez a meghalós történet, hiába tudom a fejemmel, hogy a halál az élet része, de legalábbis a vége.

Valószínűleg jól van megírva  -ezért is viselt meg ennyire-, de már megint annyira átfolyt rajtam a történet, hogy nem tudtam a stílusát, a ritmusát figyelni, csak elborzasztott a puszta történet.

A végére azért maradt egy kis katarzis, egy kis feloldás, elengedés, de az egész könyvön végighúzódó feszültség  nagyon nagy volt, nagyon sok volt.

Valószínűleg az időzítés sem volt jó, az én életem is tele van most zsúfolásig eseménnyel, lehet hogy csak rosszkor olvastam, rossz helyen, :-)

10/7

 

Hivatalos fülszöveg:

Amikor Graham Guiy Leaver de Monfort, a kifogástalan modorú angol gróf nyitott tetejű, patyolatfehér BMW-jével Budapestre érkezik, hogy tanzániai oroszlánkölyköket ajándékozzon az állatkertnek, az évfolyamában legkiválóbb angol tudású Patakhegyi Borbálát kérik fel, hogy rövid itt-tartózkodása alatt tolmácsa legyen. A pár nap – úgy tűnik – elegendő a grófnak, hogy szerelemre lobbanjon a lány iránt, s arra kérje, mint élete párja kövesse őt. Bora azonban a társaság kedvencét, Takács Mikit választja, vele éli le korántsem kalandos életét Kaposváron. Minderre halálos ágyán emlékszik vissza a varázsos személyiségű anya, aki élete végéig dajkálja magában a meg nem valósult álmot, mi lett volna, ha úgy dönt, a testén bengáli tigris ejtette sebet viselő, szórakoztató és gazdag idegennel él angol kastélyokban, gondtalanul és boldogan. Nem tudhatja azonban, csak a rejtélyes elbeszélő és az olvasó, hogy míg egy csodálatos másik élet után vágyakozik, Guiy válogatott gazemberségeket követ el. Megrázó küzdelme a halállal átrendezi benne az értékeket, az illúzió szertefoszlik, az marad csak, ami valóság. Miki iránti szerelme és a lánya iránti szeretet. A lány iránt, akié ez a könyv. D. Tóth Kriszta ugyanis édesanyja történetét írta meg ebben a regényben. Megrendítő vallomás és átélt, szép búcsú. Elgondolkodtat sorsról, vonzásról és választásról, látszatról és valóságról, és azzal a megnyugtató tanulsággal enged el, hogy rend van a világban és szeretet.

Valeria Perrin: A vasárnap koldusai

 ...hááát... és ez, mint tudjuk nem jelent jót...

Hát essünk túl rajta: pörgős, olvastatja magát, mégis csalódás volt. Nagyon szeretem az idősíkok, vagy a különböző szereplők szubjektív elbeszélései közötti ugrálást, de ez már azért túlzás volt; ebben a könyvben, főleg a történet vége felé - már túl sok felé szabdalódott a történet és ez ártott mindennek: a hangulatnak a követhetőségnek, mindennek. Az is zavart a végén, hogy az addig szépen, egyenletesen kibomló történet a végére csavart csavar követve és még az is megtekerve egy még nagyobb és bonyolultabb csavarral (megjegyzem feleslegesen, mert helyenként már éppen az a fajta árnyalt finomság, az a sejtetés, ami eddig egyedi volt az egész történetben, vész el) érdektelenné válik; már annyira tobzódik a spilázásban, hogy többet árt vele, mint használ. Konkrétan a kétszáznegyvenedik oldal körül gondolkodtam rajta, hogy mit  fog még hetven oldalon mondani, mert nagyjából ebben a történetben ennyi volt, ha ott befejezi, azt mondom, kész, tök jó, nyolc pontos könyv.

A harmadik és számomra a legnagyobb csalódás, hoyg két korábban olvasott (és született) könyvre ismertem rá: Jojo Moyes: Akit elhagytál és Virginie Grimaldi: Merci, nagyik! c. könyveire, plusz egy Agatha Christie történet filmfeldolgozásában szerepel még az amnéziás pasi "megtévesztése" is, ami így csokorba kötve teljesen illúzió romboló volt. Volt egy pont a történetben, amikor belezavarodtam az olvasottakba, mert teljesen belefolyt a történet a Merci, nagyik!-ba, vagy inkább vett ki onnan komplett részt... na, összekutyulódott.

Túlpörgette a történeteket, a helyzeteket, a szereplők irreálisakká váltak, helyenként visszataszítók... persze végig szurkoltam én is, hogy győzzenek a jók, hogy derüljön ki az igazság, hogy a jók nyerjék el a jól megérdemelt jutalmukat, de könyörgöm, a kevesebb több lett volna.

Ennek a történetnek a főszereplője is és a Másodvirágzás főszereplője is olvasási problémákkal küzd... ez csak furcsaság, de megütköztem rajta.

Örülök neki, hogy először a Másodvirágzást olvastam ettől az írónőtől, mert ez alapján, azt hiszem, nem érdekelne mit ír. És be kell valljam: nem is igazán érdekel most már a Trió...

Ennek a könyvének megírásakor már túl volt a 40-en, azért már kellett volna legyen annyi élettapasztalata, hogy a szereplők azért ennél valóságosabbak legyenek, szerethetőbbek, élőbbek... nekem olyan papírszagúak maradtak. 

Valószínűleg a romantikus irodalom nem az én világom (sosem mondtam, hogy az), :-(

10/5

És akkor jöjjön a hivatalos fülszöveg:

A 21 éves Justine két dolgot szeret az életben: a zenét és a hatvan év feletti embereket. Nagyszüleivel és testvérként szeretett unokatestvérével él együtt, akivel egyszerre jutottak árvaságra, amikor 17 évvel ezelőtt a szüleik autóbalesetet szenvedtek. A fiatal lány egy idősek otthonában dolgozik segédápolónőként, és imádja hallgatni a lakók történeteit. Különösen mélyen kötődik a 93 éves Hélene-hez, a 19-es szoba lakójához, aki egész nap az ablak mellett ül, saját meggyőződése szerint a tengerparton, és várja a férjét és a kislányát, hogy kijöjjenek a vízből. Justine egy kék füzetbe kezdi írni Hélene és Lucien különleges szerelmének a történetét, és miközben ez a szerelem magával ragadó regénnyé válik, Justine-nek meg kell küzdenie saját családja több mint másfél évtizeden át elhallgatott szörnyű titkával is.
Lehet-e újratanulni egy szerelmet? Lehet-e mentség a szenvedély a legsúlyosabb árulásra? Megtaníthat-e mások szerelmi története arra, hogy hogyan kell szeretni?
A kivételes elbeszélői képességgel rendelkező Valérie Perrin első regényében finoman fonja össze a két fő történetszálat, így az önmagukban is poétikus történetek egymást erősítve teszik sokáig emlékezetessé a könyvet.