Könyvesbolt a tengerparton

Egyszerű, csendes történet, a maga nyugodt, lassú történet mesélésével mégis megragadott. Határozottan tetszett - és félek, ezzel egyedül is maradok. Amit könyvklubon mindig kérdezgetek: Kinek a bőrébe bújnál?- ebben a filmben egyértelmű számomra. 

Szívfájdítóan szép és nemes történet... érdemes megnézni!

 9/10

Hivatalos ismertető:

  Anglia, 1959. A különös nő, Florence (Emily Mortimer) könyvesboltot akar nyitni a festői tengerparti kisvárosban. A helyi előkelőségeknek nem tetszik ez az ötlet, és eleinte az angol felső középosztályhoz méltó udvariassággal, majd egyre kíméletlenebb módszerekkel igyekeznek megakadályozni Florence terveit. Az eltökélt nő nem törődik velük, és megnyitja a hangulatos boltot, ahová eleinte bátortalanul, majd egyre gyakrabban térnek be a városka lakói. A helység nagyasszonya, Violet Gamart (Patricia Clarkson) azonban nem adja fel, és még a parlamentig is elmegy a könyvesbolt elleni hadjáratában. Florence azonban nem várt szövetségre talál a város egyik elvonultan élő, különc lakójában, az ódon és kísérteties udvarházban lakó, megközelíthetetlen Edmund Brundishban (Bill Nighy)…

Fontos vagy nekem! (I care a lot)

 Beteg ez a világ! Sajnos tökéletesen el tudom hinni, hogy a filmben szereplő események - ha eddig még nem történtek meg - megtörténhetnek.

Brutális, durva, amerikai... viszont azt hiszem az is hozzájárult ahhoz, hogy ennyire megrendített, hogy jól játszanak benne a színészek mind. Mert, hogy megrendített. 

Az alapötlet az, hogy amerikában, azokról az idős emberekről, akik már nem tudják ellátni magukat, vagy beszámíthatatlanok, az állam gondoskodik. Állami gondnokság alá kerülnek.

Ám vannak akik ezt nemcsak, hogy kihasználják, de szabályosan levadásszák a hozzátartozók nélküli, lehetőleg minél jobb módú embereket. Itt majdnem kikapcsoltam, mert annyira megrendített és elborzasztott az ötlet, hogy szabályosan rosszul éreztem magamat.

A film további része egy egyszerű thriller, imitt-amott megtekerve, megcsavarva, kétségtelenül jól eljátszva, de ez innen már csak egy pörgős akciófilm. Mondjuk aki vígjáték besorolásba tette szerintem vitatható elmeállapotú, mert ez a sztori minden, csak nem vígjáték. Véres, durva thriller. 

Rosamund Pike még mindig piszok jól tartja magát, bár már repedezik kicsit, de a játéka nagyon a helyén van. Peter Dinkladge kicsit egy-arcú volt, nem volt rossz, de nem adnék érte Oscart, Diane Wiest viszont határozottan jó volt, :-).  

Aztán mondjuk nem igazán értem, hogy manapság miért kell minden filmbe legalább egy meleg, vagy leszbi pár (vagy ha lehet még több, akik aztán egymáson marakszanak), akik nyelvvel vesznek egymástól garat-Covid-mintát, de hát ez van, lassan a heterok lesznek a kisebbség, csak akkor hogyan fogunk szaporodni? Ja, .... óóóó de naiv vagyok... Mindegy is, a gender-követelménynek ez a film is megfelel. Félreértés ne essék, nincs semmi problémám a mássággal, de manapság már minden "magára valamit is adó", naagyobb produkcióban szerepel a homoszexualitás, mintha éppen provokálni akarnának vele az alkotók. És éppen azért lógnak ki a homoszexuális jelenetek a filmekből, mert heterókkal játszatják el? A fene tudja, de nekem itt sem volt hiteles. Akkor meg minek...?

Összegezve: borzasztó, beteglelkű ötlet, jól megcsinálva. Biztosan nem nézem meg mégegyszer.

8/10

 Hivatalos ajánló:

Egy tisztességtelen törvényes képviselő mindenükből kiforgatja idősödő kuncsaftjait, azonban méltó ellenfélre talál, amikor kiderül, hogy legújabb célpontja sokkal több annál, mint aminek látszik. Főszerepben Rosamund Pike, Peter Dinklage, Eiza González, Dianne Wiest és Chris Messina.

 

Az ásatás (The dig)

 Nagyon erős film... tele van érzésekkel, érzelmekkel, szenvedéllyel... Nem igazán tudok mit mondani, nincsenek rá szavak... azt hiszem érzelem-tolulásom lett, a szó legjobb értelmében.

Tökéletes alkotás!

10/10

A hivatalos ismertető:

Basil Brown nevét a kétezres évekig csak a szűkebb szakma ismerhette, pedig az autodidakta régész olyan kincset talált a földben, amivel egy egész korszak történelmét írta újra. Az Ásatás szép film, minden elemét (színészi/operatőri munka, zene) áthatja a profizmus, pedig tényleg csak annyit látunk, hogy egy furcsa fickó hol egy gödörben, hol pedig azon kívül morog.

Edith Pretty (Carey Mulligan) a birtokán található középkori halmok feltárására megbízza az autodidakta régészt, Basil Brownt (Ralph Fiennes), aki kezdetben vonakodik a dologtól, de a bérezést meghallva végül kötélnek áll. 1938-at írunk, küszöbön áll a második világháború, a közeli légibázison már folyik a pilóták kiképzése és ki tudja, meddig dolgozhatnak zavartalanul ezen a területen. Brown magának való, konok fickó, aki a régészet és a csillagászat megszállottja, gyermeke nincs, csak egy végtelenül türelmes és megértő felesége. Edith egy ezredes özvegye, egyedül neveli a fiát, Robertet (Arcihe Barnes). Súlyos betegségét egyre nehezebben tudja környezet előtt titkolni, de mindenképpen szeretne valami nyomot hagyni maga után, megérni az ásatások végét és gondoskodni Robert jövőjéről.

 

Undoing

 ... huh...

 Régen játszottak ezek a színészek ilyen jót, ilyen jól. Krimi. 6 epizód kemény feszültség. Ki hazudik, ki nem, ki a gyilkos, ki nem, oda-vissza lesz gyanús mindenki, majd hisszük el az ártatlanságát, állandó érzelem-hullámzásban. Szépek a képek, jók a szereplők, az egyes jelenetek rendben vannak, nem esetlegesek, jók az átkötések, mindenki akkor pottyant el egy információt, amikor és ahol annak helye van. Na, jó.

 Előre kell bocsátanom, nem igazán kedvencem Nicole Kidman; az Átkozott boszorkák óta mindig vértelen, megalkuvó, olyan lárva-szépasszonyokat játszik... itt éreztem először évek óta, hogy "Na, ezt odatette, de úgy Istenesen!". Hugh Grant a párja... fiatalkori Az angol aki dombra ment fel és hegyről jött le óta nem igazán hittem el neki túl sok mindent hiába volt gaz csábítótól kezdve miniszterelnök, valahogy..., de itt hiteles volt, jól játszott, így 60 határában elhittem még a lélegzetvételét is. És essen szó a többi szereplőről is: Donald Sutherland elég ha megjelenik, ő mindig JELEN VAN. Egyszerűen tökéletes. Flegma és szemfüles, rideg és vajszívű, önző és önfeláldozó egyszerre... tökéletes, mint mindig.

Jó volt. Sőt, nagyon jó. (Egy apró pontba kötnék csak bele: egy tuti pszichiáter hogy hogy nem ismeri fel a nárcisztikus személyiség torzulás jegyeit? De ez a kivitelezésből, a színészi játékból, a feszültségből egy szemernyit sem von le, mert mind jól tudjuk, hogy sokszor látjuk a valóság helyett azt, amit látni akarunk).

10/10

A minisorozat középpontjában Grace és Jonathan Fraser (Kidman és Grant) áll, akik pontosan azt az életet élik, amiről mindig is álmodtak. Ám egy erőszakos haláleset és egy sor borzalmas felismerés nyomán egyik napról a másikra mindennek vége szakad. Grace ott áll egy egyre súlyosabb, a nyilvánosság előtt zajló katasztrófa közepén, és maga is megdöbben, hogy mennyire nem követte a saját tanácsait. Kénytelen búcsút inteni eddigi életének, és újat teremteni a gyermekének (Noah Jupe) és az egész családjának.