Kezdjük a fülszöveggel:
Három nő, három sors. Egy hallgatásokból, veszteségekből és kimondatlan szeretetből épült örökség.
Emese, a húszas évei végén járó tanárnő élete mélypontjára kerül. Egy testi és lelki összeomlás után úgy dönt, Angliába utazik, hogy eleget tegyen nagyanyja, Olga utolsó kívánságának. Egy távoli kisvárosban, egy ismeretlen nő vendégszobájában próbálja meg újrarendezni az életét, vagy legalább lezárni mindazt, amit már nem bír tovább cipelni.
De a csend, az eső, az idegen ház konyhája és a Long Mynd szemközti dombjai mögül lassan új hangok szűrődnek be. Emese teste és lelke elkezd emlékezni, mozdulni, érzékelni. Egy váratlan vihar, egy forró tea, egy reggel, amikor már nem olyan nehéz felkelni. És valami, ami még nem a megoldás, de már nem is a vég.
Cserháti Éva regényében három nő sorsa fonódik össze egy finoman rétegzett történetben. A múlt lankái a női örökség súlyáról és erejéről mesél, arról, amit kimondtak, és arról is, amit elhallgattak. Mit kezdünk a családi múlt hibáival, eszméivel, hallgatásaival? Hogyan tud egy nő saját utat találni, ha a nagymamája a forradalmat, az anyja a túlélést választotta – és ő egyikben sem hisz?
„A belső csendből, melyhez csak hozzátett a fülembe fütyülő, kapucnimat cibáló szél, egyetlen érzés fakadt: egy percre teljesnek éreztem magam... Nem gyászoltam a múlt veszteségeit, és nem szorongattak a jövő lehetséges fájdalmai. Teljességérzetem testetlen volt, de figyelmem egyetlen képre összpontosult: Sarah apró háza, mint örök ígéret húzódott meg a dombok ölelésében”
10/6
A fülszöveg alapján valami totál másra számítottam. Nekem kicsit katyvaszos volt, olyan, mintha csak összedobálták volna az egészet. Kétségtelen, hogy a spanyol polgárháború olyan távol van tőlem időben, hogy talán az életben eszembe nem jutott volna olvasni róla; eleve nekem ezek a háborús, meghalós, erőszakos, elveszti a kezét-lábát, trancsírozós történetek nem igazán testrészeim.
Maga az alapötlet, hogy a halott nagymama utolsó kívánságára az imádott unoka elmegy Angliába, ahol látszólag többet tudnak róla, mint amennyit ő a vendéglátókról, még azt is megkockáztatom, hogy tetszett. A végrendelet felbukkanása megint csak egy üdítő fordulat volt. A meddő és meddővé váló lányok, nők története azonban nekem kicsit erőltetett volt, persze, biztosan megvolt a helye történetben, hogy még drámaibb lehessen, de nekem pont ettől tűnt valószerűtlennek.
A "kutatási anyag" szerű részek a spanyol polgárháborúban részt vevő nők, magyar nők sajnos legkevésbé sem tudtak lekötni, ennyire nincs semi közöm ehhez a korhoz, ezekhez a történelmi eseményekhez, nagyon sajnálom.
Ami pedig teljesen kiverte a biztosítékot ez a Halmos-Dombos-lankái erőlködés.
Lehet, hogy ez egy nagyon nagy mű, lehet, hogy én vagyok szimplán bunkó, hogy ennyire nem érdekel a XX. századi történelem, de olvastam már jobbat.
Még rákóstolok Cserháti Éva többi regényére is, hátha azok joobban bejönnek, de ez most mellé ment nálam.
(Könyvklubos aktuális könyv volt)
Ja és még 1: melyik 3 nő volt a fülszövegben említett? Én legalább 5 főszereplőt tudnék megnevezni... de akár 6-ot is :-)
