Olvasmányos, gyorsan felfalható könyv, bár az elején, amikor a kislány nyomorúságos kis életéről szól, majdnem letettem.
Engem nagyon megviselt ahogyan magára marad, az állandó reménykedés... hátha hazajönnek... ehhez képest csodának tartom, hogy ennél jobban nem golyózott be, mert hát azért valljuk meg nőiesen, nem teljesen épeszű szegénykém a végére... bármilyen okkal is, bármennyire is felmentjük a tette alól, mert végülis a (női) társadalomnak tett szolgálatot, de megölt egy embert, hidegvérrel, ami szerintem az elmebaj egy bizonyos foka kell legyen.
Viszont gyakorlatilag azonnal fel is mentem magamban, hiszen ha az az állat pasas másra is rákap..., ha őt elkapja legközelebb..., meg hát ez a szerencsétlen jószág ezt a viselkedésformát tanulta meg a természettől... szóval bonyolult és zavaros érzéseket kelt bennem. Az főleg, hogy a kislány nem is akar már egy idő után tartozni senkihez... a hideg kiráz, és ki tudja, hogy a regénynek nem volt-e valamilyen valóságalapja, egy valódi lápi lány...
Maradjunk annyiban, hogy érdekes történet volt, kicsit hihetetlen, de érdekes és helyenként rémisztő, helyenként felemelő, szívmelengető, de az első betűtől az utolsóig meghökkentő :-).
10/8
És akkor a hivatalos fülszöveg:
"TITKOT LEGJOBBAN A KAGYLÓHÉJAK TUDNAK TARTANI."
Delia Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén
játszódik az 1950-es és '60-as években. A történet főhőse a lápvidéken
sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében
önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel.
Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban
élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a
természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki
érdeklődik a különleges, magának való lány iránt...
Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a
gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő "Lápi Lányra" terelődik.
"Másnap is várt. Délig felforrósodtak az órák, délután felhólyagosodtak,
és még napnyugta után is lüktettek. Később a hold reményt hintett a
vízre, de az is elhalt. Újabb napkelte, újabb fehéren izzó dél. Újra
naplemente. Minden remény közömbössé vált. Kya szeme közönyösen mozdult,
és még fülelt ugyan Tate csónakja után, már nem volt benne feszültség.
A lagúnában egyszerre érződött élet és halál szaga, az ígéret és a
bomlás szerves egyvelege. Békák brekegtek. Tompán figyelte, ahogy a
szentjánosbogarak cikáznak az éjszakában. Ezeket a rovarokat sosem
gyűjtötte befőttesüvegben - az ember sokkal többet megtudhat valamiről,
ha nem teszi befőttesüvegbe. Jodietól tudta, hogy a nőstény
szentjánosbogár megvillantja a hátsója alatti fényt, hogy jelezze a
hímnek, készen áll a párzásra. Minden egyes szentjánosbogár-fajnak
saját, villanásokból álló nyelve van.
Kya hirtelen felült és figyelni kezdett: az egyik nőstény megváltoztatta
a kódot. Először a szokásos vonalak és pontok sorát villantotta fel,
odavonzotta a saját fajtája egyik hímjét, és párosodtak. Ezután másfajta
jelet adott ki, és egy másik faj hímje repült oda hozzá. Az üzenete
láttán a második hím úgy gondolta, talált egy hajlandó nőstényt a saját
fajából, és lebegni kezdett felette, várva, hogy párosodjanak. De a
nőstény szentjánosbogár hirtelen lecsapott, bekapta és felfalta a hím
mind a hat lábát és két szárnyát."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése