Döbbenetes volt... egy másodpercig sem engedett. Az első pillanatban (amikor a kicsilány Coco egy kordé lécei között les ki a világba) megmarkolta a gyomromat és csak szorította és szorította... A legszorongatóbb nekem az a kép, amikor a kicsilány Coco az árvaházban, fekete ruhában nézi messziről a többieket, akikhez jött látogató és csendben vár... és vár... és vár... a film végéig.
Nézzétek meg, ha tehetitek! Szeretem azokat a női rendezőket, akik nem csak mesélni, hanem képeket mutatni is akarnak. Nos, Anne Fontaine nem csak akar, mutat is. Nagyon tetszett a film. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése