Kezdjük a fülszöveggel:
A huszonhat éves Émile fiatalkori Alzheimer-kórban szenved. Az orvosok
mindössze két évet jósolnak neki, ő pedig úgy dönt, lemond a kísérleti
terápiáról és odahagyja a kórházat, hogy hátat fordítva az aggódó, előre
gyászoló és folyamatosan együttérző családnak, barátoknak megszökjön,
és egy lakóautóval utazgatva töltse el a hátralévő kevés idejét.
Felad
egy őszinte és lényegretörő hirdetést, és legnagyobb meglepetésére akad
is egy jelentkező. A fekete ruhában, hatalmas kalapban és még nagyobb
hátizsákkal felbukkanó Joanne titokzatos és hallgatag, nem kérdez és nem
beszél, mégis szinte magától értetődő természetességgel ül be az autóba
és szegődik Émile mellé.
Fantasztikus és szépséges utazás
veszi kezdetét, egy olyan kaland, amelynek minden egyes állomása újabb
élményeket, újabb találkozásokat tartogat, és amely során a természet,
az életöröm, a szépség, a szerelem és a barátság felfedezése révén
Émile-nek sikerül kibújnia a halál öleléséből, és megszabadulnia az
egész lényét gúzsbakötő félelemtől és fájdalomtól.
És akkor jövök én: nem tetszett. Mondjuk én voltam megint a hülye, mert nem olvastam el a fülszöveget, hanem csak beleugrottam. Megrázó a téma, főleg azt hiszem, annak akinek hasonló korú gyereke, gyerekei vannak.
Talán romantikus történetnek szánta az írónő, de még az sem jött be. Az egész valahogy olyan semmilyen volt. Irreális történet, irreális figurák, irreális helyzetek... mintha facebook sztorikat összeollózott volna, kiprésel valamilyen kerettörténetet és kicsit kiszínezte.
Az könyv eleje - a megrázó témán túl -, egy nagy unalmas szenvelgés volt nekem, le is tettem a könyvet egy hónapra. Mivel nagyon ritkán hagyok félbe könyvet, talán csak a Teréz anyu könyvek jutottak erre a sorsra, hát egy hónap után újra a kezembe vettem és végig olvastam - töredelmesen bevallom - jó néhány helyen gyorsolvasással, inkább csak átfutottam rajta. Most valahogy nagyon nem hiányzott ez a szenvelgés, kínlódás.
Klisés, előre kitalálható hatásvadász befejezéssel, olcsó történet, kár volt a ráfordított időért. Nem hozott semmilyen katarzist, nem oldotta fel a feszültséget, csak egy könnyes-fájdalmas mosollyal lezárta a történetet. Nesztek - ennyi!
10/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése