Virginie Grimaldi - Köszi Apu!

 Elmondhatom nagy nyugalommal, hogy a mai francia írók közül Virginie Grimaldi kiemelt helyet foglal el a szívemben. Imádtam az eddigi könyveit és ráadásul minden eddig könyvét pont olyan történések kellős közepén olvastam, amikről maguk a könyvek is szóltak: a Merci Nagyik!-at amikor a barátnőm meghalt és nem tudtam mit kezdeni a gyásszal; a Csillagfényes utazást... nem fejtegetném, de jókor jött az is, felszabadított valamit, a Ha az élet citrommal kínál-t amikor az első gyerekem elköltözött és önálló életet kezdett. Ez a könyv is megint csak egybecseng az élethelyzettel, amiben éppen vagyok, a demencia, a demens szülő ápolása, kísérése... de ez a könyv most nem emelt fel annyira, mint a többiek. Ennek  a könyvnek  főszereplőjével nem tudtam annyira azonosulni (pedig még a súlyproblémák is, az elfojtott írásra való hajlam (és még egyéb körülmények) is megvannak nálam is, bennem is), mint az eddigi könyvek szereplőivel. Elolvasom majd mégegyszer, mert lehet, hogy csak az én készülékemben van a hiba és másodikra már jobb lesz. 

Nekem kicsit túl humorosra lett véve az apa figurája, ám mivel nincs két egyforma ember, nincs két egyforma demencia sem, és ráadásul nekem nem az apám, hanem az anyám demens, még az is lehet, hogy a férfi-nő különbség is meghatározza a demencia milyenségét... 

Nem rossz ez a könyv sem, de nem hozott olyan mély, vagy felemelő érzéseket, mint az előzőek. Kicsit olyan jó-jó, de nem az igazi hangulatú könyv volt - nekem.

Ennek a könyvnek bár elolvastam a fülszövegét, de nem vettem le belőle, hogy a demenciáról fog szólni.

Nekem nem igazán volt vicces, talán mert én éppen most élem meg ugyanezt a történetet, csak kevésbé viccesen.

10/8 

 ...és akkor jöjjön a fülszöveg:

 Juliane nem szereti a meglepetéseket, rendezett életet él férjével és hétéves kisfiával. Az apja, Jean ellenben mindig is bohém volt, és mindent imádott, ami spontán és váratlan. Így az sem rázza meg, amikor egy napon leég a háza, és neki ideiglenesen a lányához kell költöznie.
Az együttélés rendkívül kimerítőnek bizonyul Juliane számára, mert apja mindig is mágnesként vonzotta a káoszt, de most mintha rosszabb lenne, mint valaha. Jean harcol a szomszéddal, bömbölteti a zenét, trambulint vesz, a kertben akar lakni egy indián tipiben, a Teleshopnál szórja a pénzét, és folyton elveszít meg elfelejt dolgokat...
Juliane először azt hiszi, hogy apja furcsa hangulata és polgárpukkasztó viselkedése a kora számlájára írható, de hamarosan be kell látnia, hogy ennél többről van szó, és hogy az idő, amit most kényszerűségből egy fedél alatt töltenek, a legszebb ajándék mindkettőjüknek, amit a sors adhatott.

Kitűnően megírt, egyszerre komoly és vicces könyv Franciaország legolvasottabb regényírójától.